Eladó a betonhercegség

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Roy Bates selandi uralkodó áruba bocsájtja negyven éve birtokolt tengeri erődítményét. Eladja „birodalmát” Roy Bates, Sealand hercegség uralkodója. A világ legkisebb állama mintegy 550 négyzetméter szárazföldi területtel rendelkezik, és 11 kilométerre fekszik az angliai Harwich kikötőjétől az Északi-tengeren, így csak helikopterrel vagy hajóval lehet megközelíteni. Sealand hercegség története 1941-ben kezdődött, amikor brit haditengerészet a II. világháborúban megépítette a Roughs Tower nevű tengeri erődöt, amely egy acélépítmény két betontornyon.

2007. január 09., 00:002007. január 09., 00:00

1967-ben Paddy Roy Bates brit őrnagy családjával együtt az építménybe költözött, a területet pedig a ius gentium elve alapján saját államának nyilvánította, és felvette a hercegi címet. Egy évvel később a brit haditengerészet megpróbálta kilakoltatni, a herceg azonban megvédte hazáját, és figyelmeztető lövésekkel riasztotta el az „agresszorokat”. Mivel Bates angol állampolgársággal rendelkezett, bíróság elé állították a Nagy-Britannia ellen elkövetett bűntények vádjával, egy szigetországi bíróság azonban úgy döntött: az erődítmény kívül esik Nagy-Britannia felségvizein, így az uralkodó megtarthatta öntörvényűen szerzett területét. Noha egyetlen állam sem ismerte el Sealand hercegségét, Roy Bates az angol bírósági döntését állama létezésének de facto elismeréseként ítéli meg. 1974-ben a herceg kidolgozta az állam alkotmányát, amelynek egyébként saját zászlaja és himnusza is van, sőt útlevelet is kibocsátott. Bates továbbá arany és ezüst pénzérmeket is veretett, az állam hivatalos pénzneme a sealandi dollár. Történelme során Sealand egyetlen honvédelmi háborút vívott, amelyet meg is nyert. 1978-ban német és holland üzletemberek üzleti tárgyalásra érkeztek az országba, de a herceg távollétében elrabolták a fiát, és átvették az állam irányítását. Bates azonban hamarosan fogságba ejtette a rablókat, akiket hadifogolyként kezelt, utólag azonban nemzetközi nyomásra kiszabadította őket. Sealand állama mintegy 10 millió font értékű, Michael Bates sealandi „trónörökös” azzal indokolta az állam árúba bocsátását, hogy apja megöregedett, és már nem tudja irányítani országát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról