Fotó: Facebook/Donald Trump
Donald Trump erős országnak nevezte Magyarországot, amelyet egy erős vezető irányít - a republikánus amerikai elnökjelölt erről egy helyi idő szerint szombaton este sugárzott interjúban beszélt, amelyet a konzervatív médiaszemélyiség, Mark Levin készített.
2024. szeptember 01., 21:042024. szeptember 01., 21:04
2024. szeptember 01., 21:082024. szeptember 01., 21:08
A Fox News hírtelevízióban adásba került interjúban a volt elnök Orbán Viktor miniszterelnököt a világ biztonságát fenyegető válságokkal és háborúkkal kapcsolatban idézte, aki egy olyan vezetőben látja a béke helyreállításának lehetőségét, mint amilyen ő – Donald Trump – volt.
Azt is elmondta, hogy frissen megjelent könyvében, amelynek címe ,,Megmenteni Amerikát” (Save America) több olyan nemzetközi politikus is szerepel, akivel az elmúlt időszakban találkozott, köztük Orbán Viktor.
Donald Trump az interjúban éles szavakkal bírálta az Európai Uniót, amely – véleménye szerint – kereskedelmi előírásaival ,,kihasználja” az Egyesült Államokat, és ennek a gyakorlatnak a megszüntetését ígérte.
és amiatt bírálta, hogy a választási kampány során korábbi, radikálisnak mondott álláspontjával ellentétesen nyilatkozik, többi között a belföldi energiakitermelés engedélyezését és az illegális bevándorlás korlátozását illetően.
Több ezer ember menekült el a közép-szíriai Homszból, az ország harmadik legnagyobb városából péntekre virradóan – közölte egy háborús megfigyelő szervezet és helyi civilek.
Romániában veszélyes helyzet jött létre, az erdélyi magyarok azonban képesek felismerni és elhárítani a veszélyt – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában a romániai <
Moszkva tagadja, hogy beavatkozott volna a romániai választásokba, miután olyan hírszerzési infomációk láttak napvilágot, miszerint egy külső állami szereplő befolyásolta az elnökválasztás első fordulóját.
Pénteken 10.30 óráig 3506 választópolgár szavazott külföldön a romániai elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A Fehér Ház utolsó pillanatos erőfeszítéseket tervez Ukrajna megsegítésére, beleértve több fegyver átadását és átfogó szankciókat Oroszország ellen – mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó csütörtökön.
Emmanuel Macron csütörtök esti televíziós beszédében kijelentette, hogy kitölti francia elnöki megbizatását „annak 2027-ben esedékes végéig”.
„A román hatóságok az elnökválasztás befolyásolására tett nagyszabású és jól finanszírozott orosz erőfeszítést lepleztek le” – jelentette ki csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
A magyar kormány azon dolgozik, hogy 2004. december 5-e soha többet ne történhessen meg, és a nemzetellenes politika soha ne kapjon többséget Magyarországon – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön.
Donald Trump megválasztott elnök vezető tanácsadóival találkozott szerdán egy ukrán küldöttség az elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak vezetésével Washingtonban – jelentette a Reuters a találkozó részleteit ismerő forrásra hivatkozva.
Az izraeli hadsereg (IDF) kimentette egy túsz holttestét a Gázai övezetből – jelentette be szerda este a katonai szóvivő.
szóljon hozzá!