Fotó: MTI
2007. szeptember 19., 00:002007. szeptember 19., 00:00
Fáber Károly, a demonstráció főszervezője a Rendszerváltó Fórum szervezet vezetője bejelentette: radikális tervük, hogy blokád alá veszik a fontos útvonalakat és közintézményeket, nem járt sikerrel, mert a demonstrációban részt vevő emberek „nem voltak elég aktívak”. A demonstrálók között feltűnően sok fekete ruhába öltözött fiatal tűnt fel, akik arcukat kendővel és sállal, illetve maszkkal takarták el. A Parlament környékén 20–30 fős rendőri egységek várakoztak, a rakparton egy vízágyú és 50 rohamsisakos rendőr tartózkodott, míg az Országház északi kapujánál, illetve a déli kijáratnál és a Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt szintén sorfalat álltak a rendőri egységek.
Tegnap reggel szintén Fáber arról beszélt, hogy az országgyűlési képviselők lakását tervezi blokád alá venni – mondta az egyik Kossuth téri tüntetőket tömörítő csoport vezetője. Fáber Károly hozzátette: mint már korábban meghirdették, a 13 minisztériumi épületet is körül akarják venni, és akadályozni fogják, hogy az országgyűlési képviselők kijuthassanak a Parlament épületéből.
A Rendszerváltó Fórum vezetője közölte, hogy tegnap délután visszavonták a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Kossuth térre október 20-ig vonatkozó tüntetésük bejelentését, mert a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevű szervezettel nem kívánnak tovább együttműködni.
A tegnap délelőtt ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 elnevezésű csoportosulás vezetői a Magyar Rádió épülete elé jelentettek be tüntetést az Országos Rendőr-főkapitányságon. Gonda László és Bene Gábor az ORFK székháza előtt várakozó újságíróknak elmondták, hogy kedden este a Szabadság tér előtt fognak tüntetni, ahol petíciót terveznek átadni a Magyar Televízió vezetőinek, és azt akarják elérni, hogy követeléseiket saját maguk olvashassák be a köztelevízióban. A felhívásnak mintegy száz tüntető tett eleget délutánra. Az MTI értesülései szerint a Szabadság téren délután fél hatkor 800–1000 rendőr volt jelen, s közülük mintegy kétszázan a közszolgálati televízió székházában tartózkodtak. Emellett a rendőrség az Országház előtti tér egy újabb részét kordonnal lezárta.
A legnagyobb magyar ellenzéki párt, a Fidesz is gyűlést hirdetett Budapesten az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulója alkalmával. Orbán Viktor pártelnök a mintegy félórás beszédében kitért arra, hogy nem ünnepelni gyűltek össze, hanem bátran és őszintén beszélni az igazságról, és megállapodni arról: mit tesznek azért, hogy Magyarországot kiszabadítsák a hazugság fogságából. A népszavazás a magyar demokrácia öntisztulása lesz, és olyan történelmi egységet teremthet, amely végleg eltávolíthatja a múlt kísérteteit – fejtegette Orbán. A szegényeknek, a leszakadóknak, a rászorulóknak, illetve a középosztálynak történelmi szövetséget kell kötnie egymással, és ennek célja a demokrácia, vagyis a népuralom helyreállítása. A történelmi szövetség első lépése a népszavazás – hangoztatta a Fidesz-vezér. Orbán Viktor ugyanakkor kijelentette: a világosan kifejeződő népakaratnak senki sem állhat ellen, ha mégis, a nép kezében a döntés, milyen módon szerez érvényt világosan kifejezett, demokratikus akaratának – tette hozzá az ellenzéki vezér.
MTI
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.