Címerét és személyi titkárát is kiválasztotta XIV. Leó pápa

Leó pápa

Új címer. XVI. Leó pápa jelmondata: Benne, az egyetlenben mind egyek vagyunk

Fotó: Vatican news

XIV. Leó pápa címert választott magának, és feltűnt mellette személyi titkára is, Edgard Iván Rimaycuna 36 éves perui pap.

MTI

2025. május 15., 13:022025. május 15., 13:02

XVI. Leó címere jelképeinek értelmezéséhez a Vatikán útmutatót közölt.

A személyi titkár kinevezéséről szokás szerint nem történt hivatalos bejelentés.

Edgard Iván Rimaycuna első alkalommal XIV. Leó első Vatikánon kívüli látogatásain jelent meg az egyházfő mellett: a pápát elkísérte szombat délután Genazzano város Mária-kegyhelyére, majd a római Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol XIV. Leó Ferenc pápa sírjánál imádkozott.

Rimaycuna atya szemináriumi évei, vagyis 2006 óta ismeri Robert Francis Prevostot, akit később Peruból egészen a Vatikánig követett.

Amikor Prevostot 2023-ban kinevezték a Püspöki Dikasztérium vezetőjévé, Rimaycuna lett a vatikáni hivatalban a titkára.

Munkáját mindvégig a háttérben végezte, annyira, hogy mostanáig nem volt ismert a neve.

1903 óta bevett gyakorlat, hogy a mindenkori egyházfő személyi titkárt alkalmaz, aki egyik legközelebbi munkatársának számít.

A személyi titkár többek között a pápa naptárát vezeti, és a pápai lakosztály működését irányítja.

II. János Pál pápa esetében Stanislaw Dziwisz későbbi bíboros, Krakkó nyugalmazott érseke töltötte be ezt a tisztséget 1978 és 2005 között.

XVI. Benedek évei alatt Georg Gänswein volt a pápa személyi titkára. Ferenc pápa három titkárt foglalkoztatott, az utolsó Juan Cruz Villalón volt.

A XIV. Leó által választott új pápai címer egyházfői szolgálata első vasárnapján díszítette a Szent Péter-bazilika lodzsáját.

A kettéosztott címerpajzs felső felében kék mezőben ezüst színű liliom, alsó felében egy könyvre helyezett lángoló szív látható, amelyet nyíl szúr át.

A címer fölött ezüst színű pápai süveg emelkedik három vízszintes és egy azokat keresztező arany sávval. A süveg szalagjai (infula) bíbor színűek, arany kereszt és arany rojtok díszítik őket.

A címer hátterében két, vegyesen arany és ezüst színű kulcs keresztezi egymást, amelyeket vörös zsinór fog össze.

A címer alsó részében olvasható XIV. Leó mottója: „In Illo Uno Unum”, vagyis „Benne, az egyetlenben mind egyek vagyunk”.

A címer jelképeinek értelmezéséhez a Vatikán Antonio Pompili atyának, az olasz heraldikai és genealógiai intézet alelnökének magyarázatát közölte útmutatóként.

Eszerint a kék szín az egek magasságát idézi, de a hagyomány szerint Szűz Mária jelképének számít, amiként a liliom is. A nyíllal átfúrt lángoló szív az Ágoston-rend emblémája.

A könyv is Szent Ágoston műveire utal, amelyekkel az egyházat és az emberiséget megajándékozta. Az elefántcsont-árnyalatú fehér szín a szentség és a tisztaság jelképe.

A mottó szintén Szent Ágostonnak a 127. zsoltárt magyarázó prédikációjában szerepel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését
2025. július 17., csütörtök

Moszkva ismét a nukleáris válaszcsapás lehetőségével riogat

A Kreml ismét nukleáris megtorlással fenyegette meg a Nyugatot azon hírek kapcsán amelyek szerint Ukrajna nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket kaphat, amelyeket Oroszország elleni támadásokhoz használhat.

Moszkva ismét a nukleáris válaszcsapás lehetőségével riogat
2025. július 17., csütörtök

„Késhegyre a magyarokat”: felgyújtottak egy templomot Kárpátalján – Orbán Viktor: nem fogjuk hagyni!

Felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, az oldalára pedig azt írták: „késhegyre a magyarokat” – számolt be az újabb magyarellenes támadásról Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.

„Késhegyre a magyarokat”: felgyújtottak egy templomot Kárpátalján – Orbán Viktor: nem fogjuk hagyni!
2025. július 17., csütörtök

Damaszkuszt bombázta az izraeli hadsereg, Washington „félreértésről” beszél

Izrael szerdán erőteljes csapások sorozatát hajtotta végre a szíriai főváros, Damaszkusz ellen, fokozva ezzel a hadjáratot, amelyről azt állítja, hogy az ország drúz lakosságát támogatja.

Damaszkuszt bombázta az izraeli hadsereg, Washington „félreértésről” beszél
2025. július 17., csütörtök

Ukrajna drónokkal támadta Moszkvát, Szentpétervárt és más orosz régiókat

Csütörtökre virradóra több oroszországi régiót is ukrán drónok vettek célba, az ukrán hadsereg szélesebb körű dróntámadást indított Oroszország nyugati régiói, köztük Moszkva ellen – jelentették orosz médiaforrások és tisztségviselők.

Ukrajna drónokkal támadta Moszkvát, Szentpétervárt és más orosz régiókat
2025. július 17., csütörtök

Az Európai Bizottság a 2028-2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós költségvetést javasol

Az Európai Bizottság a 2028–2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós hosszú távú uniós költségvetést (MFF) javasol, amely megfelel a kontinens ambícióinak, szembenéz Európa kihívásaival és erősíti a függetlenségét – jelentette be Ursula von der Leyen.

Az Európai Bizottság a 2028-2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós költségvetést javasol