Fotó: Magyar Kurír
Boldoggá avatják Isten szolgálója Bódi Mária Magdolnát, az 1945-ben – hitből fogadott tisztasága védelmében – vértanúhalált halt szent életű munkáslányt – számolt be a Magyar Kurír katolikus hírportál.
2024. május 23., 15:572024. május 23., 15:57
Ferenc pápa csütörtökön fogadta a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma prefektusát, Marcello Semeraro bíborost, és a kihallgatás során felhatalmazta nyolc dekrétum közzétételére.
Jóváhagyta a bíborosok és püspökök bizottságának döntését az 1860-ban meggyilkolt szíriai vértanúk szentté avatásáról, és kihirdette, hogy konzisztóriumot hív össze négy boldog, köztük Carlo Acutis szentté avatása ügyében. Ferenc pápa engedélyezte a dekrétum kihirdetését „Isten szolgálója Bódi Mária Magdolna világi hívő vértanúságáról, aki 1921. augusztus 8-án született a magyarországi Szigligeten, és a hit iránti gyűlöletből ölték meg 1945. március 23-án Litéren” (Litér község veszprém megyében található).
Fotó: Magyar Kurír
Bódi Mária Magdolna 1921. augusztus 8-án született Szigligeten, szegény uradalmi cseléd szülők gyermekeként. A szülők nem köthettek házasságot, így Bódi Magdolna „törvénytelen”, házasságon kívül született gyermek volt, két testvérével együtt.
Tizenhét esztendős volt, amikor Balatonfűzfőn népmissziót tartottak. Ekkor kezdett megvilágosodni előtte, hogy egészen Jézusé akar lenni. Annyira szerette Istent, hogy teljesen átadta neki önmagát, és szeretetét kiárasztotta a leginkább rászorulókra, még ha rendkívüli áldozatokkal járt is. Szerzetes szeretett volna lenni, de ebben egyházjogilag törvénytelen származása akadályt jelentett.
A második világháború idején a nők sorsáról aggasztó híreket hallott, ezért tisztaságuk megvédésére buzdította nőtársait, és elhatározta, hogy élete feláldozása árán is megtartja Jézusnak tett szüzességi fogadalmát.
Fotó: Magyar Kurír
A szovjet csapatok 1945. március 23-án érkeztek Litérre. Az asszonyok az óvóhely lejáratában tartózkodtak, amikor két fegyveres szovjet katona odament, és egyikük a bunkerban megtámadta a társait védelmező Magdit. A lány ellenállt, és a katonától megszabadulva menekülni igyekezett, miközben a bunker lejáratánál a többieket figyelmeztette:
Beszámolók szerint hat lövés fúródott a lány hátába, az első lövésnél megállt, a második lövésnél két karját az ég felé tárta, majd összezárta e szavakkal: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!” Majd a zsebében lévő rózsafüzért szorította meg. Az utolsó golyó szíven találta.
Egyszerű lány volt, alázatos, valóban olyan ember, aki „a szomszéd ajtó mögött él”. Úgy tartotta, az lenne a legszebb beteljesedése az életének, ha meghalhatna a hitéért, mert az biztosan példaadó lenne mások számára. Minden erejét, képességét Isten szolgálatába állította, életét is feláldozva. Az emberek megtéréséért végezte imáját, amelynek forrása az Eucharisztia- és a Mária-tisztelet volt.
Fotó: Magyar Kurír
Szerette a gyerekeket, megtanította nekik is, hogyan lehet Krisztushoz közeledni. A világ sötétségében, a háború borzalmaiban az élete fénylő reményt adott. Egymástól elválaszthatatlan módon élt benne az elme, a szív és a test tisztasága, és ezek együtt tették lehetővé, hogy tisztasága mások iránti szeretetként áradjon ki az emberekre.
Márton Áron szentté avatásának új, olasz anyanyelvű posztulátora, a római Cristiana Marinelli kiemelt meghívottként jelen lesz a püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a hétvégén tartandó, immár 12. alkalommal szervezendő konferencián.
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.
További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)