Ütőképesség. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter régóta a haderő fejlesztésének szükségességét hangoztatja, a Tisza Párt elnöke szerint háborúra készül
Fotó: Magyar Honvédség
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
2025. május 08., 17:022025. május 08., 17:02
Magyar egy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek tulajdonított, 2023. áprilisi hangfelvételt tett közzé, amelyen elhangzik egyebek mellett, hogy a kormány célja egy ütőképes, harcképes magyar haderő felállítása.
Magyar Péter a bejegyzésben azt írta: „Orbán Viktor kormánya a hazugság és a háború kormánya. Vége van. Menniük kell”. A pártelnök úgy fogalmazott: a honvédelmi miniszter „ezen a felvételen bevallja, sőt büszkén hirdeti, hogy amiről évek óta papolnak, az csak egy ócska hazugság. Tavaly a pedofil kegyelmi botrány egyértelművé tette, hogy Orbánék csak szavakban védik a gyerekeket és a családokat, és pont ők támogatják a pedofil rémeket. Most pedig az derült ki, hogy miközben az Orbán-kormány évek óta a magyar emberek megvédéséről beszél, aközben éppen ők azok, akik pénzért és a hatalomért a saját honfitársaik biztonságát is képesek feláldozni. Ez nem politikai hiba. Ez bűn. Egy olyan bűn, amire nincs és nem is lesz bocsánat”.
A poszthoz mellékelt, két évvel ezelőtti felvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél: „az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel
Én ennek a végrehajtásában és végrehajtására dr. Böröndi Gábor altábornagyot kérem föl. Megtiszteltetés, hogy elvállalta és arra számítok, hogy ezt a folyamatot ő maradéktalanul végre fogja hajtani”. Megjegyzendő, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterré történő kinevezése óta folyamatosan a honvédség korszerűsítésének szükségességét hangoztatja.
Két éve az MTI is írt a szóban forgó beszédről, a hír pedig a kormány honlapjára is felkerült. A miniszter emellett három éve a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy 2022. júliusában utasítást adott a haderő készenlétének fokozására.
A békéhez erő kell – kommentálta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Tisza Párt elnöke által közzétett hangfelvételt.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Magyar Péter által nyilvánosságra hozott felvétellel kapcsolatban úgy fogalmazott:
„A honvédelmi miniszter a hadsereg fejlesztéséről beszélt. Minden ország azért tart fenn hadsereget, hogy megvédjék az országát” – szögezte le a miniszter. A katonáknak nem a békére, hanem a háborúra kell készülniük. Pacifista katonákat még nem láttam – jegyezte meg Gulyás Gergely.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
Életbe lépett a Vlagyimir Putyin orosz elnök által a múlt hónapban egyoldalúan meghirdetett háromnapos tűzszünet Ukrajnában, miközben Oroszország a második világháborús győzelem napjának pénteki évfordulójára készül.
22 óra után nem sokkal fekete füst szállt fel a Vatikánban található Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy az első szavazási forduló során nem választottak új pápát.
szóljon hozzá!