Nem változik az álláspont. Geoană szerint a NATO Orbán moszkvai látogatása után is ugyanúgy viszonyul Oroszországhoz
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Burkolt bírálatot fogalmazott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai látogatása és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalása miatt Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
2024. július 10., 08:342024. július 10., 08:34
Geoană kedden, Washingtonban, a NATO csúcstalálkozójának kezdetén nyilatkozott a magyar kormányfő látogatásáról, amelyet hivatalosan békemisszióként emlegetnek.
A NATO főtitkárhelyettese kifejtette, hogy az ilyen lépések semmiképpen sem befolyásolják a NATO vezetőinek egységét, illetve az Ukrajnának az orosz invázióval szembeni támogatásáról szóló döntéseket.
„Továbbra is Ukrajna támogatása irányába fogunk haladni. Amit egy szövetséges tesz belföldön, az nem kötelezi a NATO-t. Ez nem olyan küldetés, amelyet a szövetségesek jóváhagyásával hajtottak végre. Ez egy politikai kérdés” – vélekedett az Antena 3 hírcsatorna beszámolója szerint.
Geoană kifejtette,
Nem üzent Joseph Biden amerikai elnöknek és a NATO-csúcs többi résztvevőjének Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökön keresztül – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak, kérdésre válaszolva.
„A sajtó és a nemzetközi közösség kommentálja őket, de az ilyen gesztusok semmilyen körülmények között nem befolyásolják az egységünket. Továbbra is hajthatatlanok maradunk Oroszországgal szemben, mert sajnos Oroszország és a Kreml vezetése hosszú távú agresszív politikát választott a nyugati demokráciák ellen.
Államukat, gazdaságukat, külpolitikájukat és védelmi rendszerüket a Nyugattal való konfrontáció logikája szerint alakították át.
– mondta Mircea Geoană.
Nem fegyvernyugvást kell elérni az ukrajnai háborúban, Oroszország a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja elérni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott pénteki moszkvai tárgyalások után.
Mint arról beszámoltunk,
A magyar kormányfő július 2-án Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozott, és felvetette neki egy határidőhöz kötött tűzszünet lehetőségét a béketárgyalások előkészítése érdekében. Orbán Viktor hétfőn Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt az ukrajnai rendezésről.
Putyin hajlandó lenne megfontolni a tűzszünetet?
Orbán Viktor moszkvai látogatását követően levelet írt Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének. Ebben összefoglalta azt, hogy mi mindenről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – számolt be az Index.
Egy ukrán lap, a Jevropejszka Pravda szerezte meg Orbán Viktor levelét, amelyet állításuk szerint a kormányfő július 5-i – vagyis még pénteki – dátummal küldött el Charles Michelnek és az európai tanács állam- és kormányfőinek.
A Jevropejszka Pravda szerint Orbán Viktor a levélben egyrészt leszögezte, hogy a látogatása alatt „nem tett semmilyen javaslatot, és nem nyilvánított véleményt az Európai Tanács vagy az Európai Unió nevében”, és az ezzel ellentétes állítások „alaptalanok”.
Az orosz elnökkel folytatott megbeszélésről azt írta, hogy Putyin hozzáállása a frontvonalbeli helyzethez „jelentősen eltér Zelenszkij elnök értelmezésétől”.
„Putyin semmilyen módon nem említette az orosz veszteségeket. Ami az ukrán veszteségeket illeti, az orosz fél 40-50 ezer katonára becsüli az ukrán erők havi veszteségeit, amelyek az elmúlt hetekben még tovább nőttek. Ezért [Putyin] meglepődött, hogy az ukrán elnök elutasította az ideiglenes tűzszünetre vonatkozó javaslatot” – írta állítólag Orbán Viktor a levélben.
Ugyanakkor nem sokkal később azt is leszögezte, hogy véleménye szerint Vlagyimir Putyin hajlandó lenne megfontolni egy olyan, lehetséges tűzszünetet, amely „nem szolgálná az ukrán erők rejtett átcsoportosítását és átszervezését”.
Orbán Viktor hozzátette, hogy Oroszország csak a 2022 áprilisában, Isztambulban folytatott tárgyalásokon elfogadott feltételekhez hajlandó hozzájárulni, „különösen a dokumentum ötödik pontjához, amely meghatározza az Ukrajnának nyújtandó nemzetközi biztonsági garanciákat”. (Ez az úgynevezett biztonsági garanciavállalók vétójogáról szól az Ukrajna elleni esetleges erőszak alkalmazásával kapcsolatban, és Oroszország is e garanciavállalók között akart szerepelni.)
Orbán Viktor Törökország elnökével tárgyalt; a magyar békemisszió támogatását kérte
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Washingtonban tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel a magyar békemisszióról – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A tárgyaláson megvitatták az orosz-ukrán háború ügyét. Orbán Viktor a magyar békemisszió támogatását kérte arra tekintettel, hogy a konfliktusban Törökország volt az eddigi egyetlen sikeres közvetítő – olvasható a közleményben.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
szóljon hozzá!