Az Iszlám Állam több mint 1000 fegyveresét ölték meg, vagy fogták el idén a szövetségesek

Képünk illusztráció •  Fotó: Facebook/U.S. Army

Képünk illusztráció

Fotó: Facebook/U.S. Army

Az Egyesült Államok és partnerei 2022-ben az Iszlám Állam több mint 1000 fegyveresét ölték meg, vagy fogták el Irakban és Szíriában – közölte az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM).

MTI

2022. december 30., 08:402022. december 30., 08:40

Michael „Erik” Kurilla tábornok, az amerikai haderő irányító szervezetének parancsnoka a megjelent dokumentumban azt is közölte, hogy összesen 313 műveletet hajtottak végre az Iszlám Állam ellen, ezek közül 191-et Irakban, 108-at Szíriában.

A tábornok elismeréssel említette az iraki fegyveres erőket,

amelyek tevékenyen hozzájárultak a sikeres katonai akciókhoz, és szintén elismerően nyilatkozott a Szíriai Demokratikus Erők munkájáról, amelyek képessé váltak arra, hogy felvegyék a harcot az Iszlám Állammal.

korábban írtuk

Izraeli hadművelet indult a Gázai övezetben, megölték az Iszlám Dzsihád katonai vezetőjét
Izraeli hadművelet indult a Gázai övezetben, megölték az Iszlám Dzsihád katonai vezetőjét

Hadműveletet indított az izraeli hadsereg Hajnalhasadás néven a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen pénteken, megölték az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet katonai vezetőjét – jelentette a helyi média.

Az Iszlám Állam elleni katonai fellépésre 2014-ben létrehozott többnemzetiségű össz-haderőnemi parancsnokságot (Combined Joint Task Force – Operation Inherent Resolve – CJTF-OIR) vezető Matt MacFarlane tábornok azt hangsúlyozta, hogy iraki és szíriai partnereik megbízható, javuló, illetve stabil képességei arra, hogy saját műveleteket hajtsanak végre, lehetővé teszik a szövetségesek számára, hogy állandó nyomás alatt tartsák az Iszlám Állam hálózatát – olvasható az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának közleményében.

korábban írtuk

Az amerikai hadsereg megölte az Iszlám Állam vezetőjét
Az amerikai hadsereg megölte az Iszlám Állam vezetőjét

Az amerikai hadsereg megölte az Iszlám Állam (ISIS) terrorista milícia vezetőjét, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsit szerda éjszaka egy északnyugat-szíriai összehangolt hadművelet során – jelentette be Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban csütörtökön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak