Archív felvétel
Fotó: Facebook/European Commission
Az Európai Unió külügyi tanácsa hétfőn, brüsszeli ülésén jóváhagyta az Ukrajnának szánt, makroszintű pénzügyi stabilitást biztosító 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás harmadik, 3,5 milliárd eurós részletének kifizetését.
2025. március 17., 15:562025. március 17., 15:56
A 2024. március 1-jén hatályba lépett Ukrajna-eszköz összesen 50 milliárd eurós támogatást tesz lehetővé Ukrajna számára a 2024 és 2027 közötti időszakban. Az eszköz keretében az Ukrajnának folyósítani tervezett kifizetéseket az EU az elfogadott reformok végrehajtásától, valamint a megvalósuló beruházásoktól függően folyósítja.
Az eszköz keretében nyújtható pénzügyi támogatás emellett azzal a feltétellel áll rendelkezésre, hogy Ukrajna továbbra is fenntartja és tiszteletben tartja a hatékony demokratikus mechanizmusokat, beleértve a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint szavatolja az emberi jogok tiszteletben tartását.
Az európaiak körében „nagyon széles körű konszenzus van kialakulóban” az ukrán hadsereg támogatását illetően az Oroszországgal folytatott konfliktust követően – jelentette ki Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter.
A brüsszeli tájékoztatás szerint a tagállamok külügyminisztereiből álló tanács hétfői ülésén megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a szükséges feltételeket ahhoz, hogy makroszintű pénzügyi stabilitásának biztosítására, valamint a helyreállításra és újjáépítésre létrehozott pénzügyi eszköz következő részletének folyósításában részesüljön.
A közlés szerint Ukrajna bizonyította, hogy a legutóbbi, december 9-i kifizetés óta 13 különböző intézkedést hajtott végre sikeresen. Ezek közé többek között a megújuló energia felhasználásának növelését célzó reformok elfogadása, az energiaszabályozók autonómiájának növelése, a határátlépési eljárások egyszerűsítése, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégia elfogadása – beleértve a taposóaknák mezőgazdasági területekről történő eltávolítása –, valamint a stratégiai és kritikus nyersanyagok listázásával kapcsolatos munka folytatása tartozik.
A finanszírozást vissza nem térítendő támogatások, hitelek és garanciák formájában bocsáthatja rendelkezésre az EU.
Egyedül Orbán Viktor miniszterelnök nem szavazta meg az Európai Tanácsnak az Ukrajna katonai támogatásáról szóló állásfoglalását. Ilie Bolojan ügyvivő államfő az EU-csúcs után közölte, Románia nem küld békefenntartókat Ukrajnába.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!