A repülőtér mellett kiégett kocsiban egy személy vesztette életét
Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Személyautóra zuhant egy kisrepülőgép a belgiumi Spa város repülőterének közelében, két ember, a sportrepülőgép pilótája és utasa meghalt – jelentette az RTL Info című belga kereskedelmi televízió helyszíni tudósításában vasárnap.
2024. január 28., 16:002024. január 28., 16:00
Sophie Delettre, Spa polgármestere a televíziónak elmondta, hogy a Németországból érkezett repülőgép fiatal pilótája elvétette a leszállást, majd sikertelen átstartolást követően csapódott földnek a Spa-Malchamps repülőtér melletti úton, ahol egy autót elsodort.
A délelőtti órákban megkísérelt leszállást erős szél nehezítette – emelte ki.
Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán azt közölte, hogy két ember, a repülőgép pilótája és utasa halálát erősítették meg. Az autó sofőrje, aki a gépjármű közelében tartózkodott, nem szenvedett sérüléseket.
Részleteket közölve azt írták:
Az érintett országutat mindkét irányban lezárták a forgalom elől, a helyszínen rendőrök és tűzoltók tevékenykednek. Jelen vannak továbbá a környezetvédelmi hatóságok emberei is, hogy elkerüljék a közeli gyógyfürdő vízgyűjtőinek szennyezését.
A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap azt írta, az 1992-ben született, német állampolgárságú pilóta mellett a szintén szerencsétlenül járt utas személyazonosságát még nem sikerült megállapítani.
Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.
Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.
Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Legalább hat ember meghalt és 35 megsebesült hétfőn kora reggel egy ukrán dróntámadásban az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régióban, amely a kijevi erők rendszeres célpontja – közölte a helyi kormányzó.
Egyes európai hírszerző ügynökségek arra figyelmeztették kormányaikat, hogy Oroszország erőszakos szabotázsakciókat tervez a kontinensen – írja a Financial Times.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
Kína együtt akar működni Franciaországgal és a nemzetközi közösség többi tagjával az ukrajnai háború befejezése érdekében – jelentette Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a Le Figaro című francia médiumnak.
Elhagyták az engedély nélkül emelt sátortábort vasárnap a Dél-Kaliforniai Egyetemen tüntető palesztinpárti aktivisták, miután a rendőrség körbevette a tiltakozás helyszínét az intézmény területén.
Gyakorlatilag felesége vezetett a rendőrség karjaiba egy nemzetközileg körözött román férfit, aki Olaszországban bujkált. Nem tudta viszont megállni, hogy az ortodox húsvétot ne a családjával töltse, és ez lett a veszte.
szóljon hozzá!