Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, vasárnap Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
2023. augusztus 20., 12:132023. augusztus 20., 12:13
2023. augusztus 20., 12:152023. augusztus 20., 12:15
A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység. A ceremónián Novák Katalin mellett más közjogi méltóságok, továbbá Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, kormánytagok, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint érdeklődők százai vettek részt.
„Akárhogy is ordítják a háborút körülöttünk, a magyarok nincsenek egyedül békevágyukkal” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a katonai tisztavatáson. A miniszter az esküt tevő honvédtisztekhez szólva azt mondta: eddigi világunkat a határainktól nem messze dúló olyan háború forgatja fel, amelynek „könyörtelensége és pusztító ereje azt hittük, már a múlté”. „Az ebben látott hadviselés és annak politikai és gazdasági következményei világossá tették, hogy új világrend van születőben, melynek végeredményét nem látjuk, de azt igen, hogy a konfliktus akár világméretű összecsapásba torkollhat” – tette hozzá.
A miniszter kiemelte: a magyar álláspont a saját történelmi tapasztalatunk alapján teljesen világos, az azonnali tűzszünet, és a béketárgyalások megkezdése a jó és helyes megoldás. „A katolikus egyház feje itt, ezen a téren, alig néhány hete Magyarország védőszentjéhez, Szűz Máriához imádkozott a békéért. Ferenc pápa szavai a szívünkbe vésték: akárhogy is ordítják a háborút körülöttünk, a magyarok nincsenek egyedül békevágyukkal” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
Az államalapítás és Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep. Országszerte számos településen és a határokon túl is tartanak programokat az állami ünnepen.
Közel négy órás életmentő műtétet követően stabilizálták a merénylet áldozatává vált szlovák miniszterelnök állapotát, Robert Fico túl van az életveszélyen – jelentették be szerda éjjel szlovákiai illetékesek.
A Robert Fico elleni merénylet nem része a szlovákiai politikai kultúrának, ám azért voltak előjelek, ugyanakkor a maffia- vagy orosz/ukrán kapcsolat nem valószínű – így értékelt a Krónika megkeresésére Tokár Géza felvidéki politológus.
Sajtóértesülések szerint egy 71 éves lévai író lőhette meg szerdán az életveszélyes állapotban kórházba szállított Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A merénylet megdöbbentette a világ vezető politikusait.
Rálőttek szerdán Robert Fico szlovák miniszterelnökre a kormány nyitrabányai kihelyezett ülését követően. A feltételezett tettest a helyszínen őrizetbe vették.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki pénteken hivatalos látogatást tett volna Madridban, lemondta spanyolországi látogatását – erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján.
Több mint 30 ezer orosz katona vesz részt az újabb offenzívában Harkiv területen – közölte Olekszandr Litvinyenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára az AFP-nek adott, kedden megjelent interjújában.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy kedden csapást mértek a Hamász „háborús irányítószobájára”, amely az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete, az UNRWA által a Gázai övezet központjában működtetett iskolában volt berendezve.
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen.
Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették mind a 18 támadó drónt, amelyet Oroszország az éjszaka folyamán ukrán területre indított – közölte kedden az ukrán légierő.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a fiatalok szavazókedve tekintetében a június 9-i európai parlamenti választásokon – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett felmérésből.
szóljon hozzá!