Bekerítő hadművelet. Az arab és muszlim országoknak nem tetszik Izrael terrorellenes hadművelete Gázában és Libanonban, felfüggesztenék az ENSZ Közgyűlésében
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Az arab és muszlim országok törekedni fognak Izrael felfüggesztésére az ENSZ Közgyűlésében – áll az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) és az Arab Liga Rijádban tartott rendkívüli együttes ülésének zárónyilatkozatában.
2024. november 12., 09:322024. november 12., 09:32
Az elfogadott dokumentum szerint az
az ENSZ Alapokmányának megsértése, a nemzetközi békére és biztonságra jelentett fenyegetés és az ENSZ-tagságból eredő kötelezettségek be nem tartása címén, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2024. július 19-i konzultatív határozatának alapján”.
A nyilatkozat aláírói egyben
s elítélték az ENSZ dél-libanoni ideiglenes békefenntartó missziója (UNIFIL) elleni izraeli támadásokat.
„Felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy haladéktalanul tegyen gyakorlati lépéseket, véget vetve az agresszió által kiváltott humanitárius katasztrófának, ideértve Izrael rákényszerítését arra, hogy elhagyja a Gázai övezetet, és nyissa meg az összes határátkelőt a térséggel” – tették hozzá az OIC és az Arab Liga országai.
A nyilatkozat mindemellett felszólítja a nemzetközi közösség tagjait, hogy tiltsák meg a fegyverek és lőszerek exportját Izraelbe.
Közben
– közölte a település polgármestere.
Ez volt eddig a legészakibb pont, amelyet Izrael támadott Libanon területén, amióta az ellenségeskedés kiújult a Hezbollah síita milíciával tavaly októberében. A település mintegy 150 kilométerre van az izraeli határtól.
Madzsed Drbes polgármester szerint az épületben harmincan laktak, köztük szíriai menekültek. Mint mondta, többen a romok alatt rekedtek.
A libanoni egészségügyi tárca a nap folyamán arról számolt be, hogy a Szidón körzetében található asz-Szakszakia településen izraeli bombázásban legalább heten vesztették életüket és további heten megsebesültek.
Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
szóljon hozzá!