2007. október 19., 00:002007. október 19., 00:00
Azonnali hadműveletnek mindazonáltal egyelőre nincs jele, emellett pedig az Egyesült Államok és az iraki kormány is önmérsékletre kérte Törökországot. A Bagdadtól mintegy 430 kilométerre északnyugatra fekvő, a török–iraki határ közelében fekvő Dahuk városban több mint ötezer ember vonult az ENSZ képviselete elé. A világszervezet képviselőjének átadott petícióban felszólították az ENSZ-t, hogy lépjen közbe, s akadályozza meg, hogy a török hadsereg bármiféle akciót hajtson végre Irak területén. Kurd vezetők arra figyelmeztettek, hogy veszélybe sodorná a régió viszonylagos stabilitását egy török katonai támadás, és felszólították Ankarát, hogy próbáljon meg békés eszközökkel megoldást találni a szakadár kurdok lázadására.
Eközben Hosjar Zebari iraki külügyminiszter közölte: kormánya azt szeretné, ha a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár kurd szervezet gerillái távoznának Irakból. Zebari szerint Törökország a közeljövőben aligha indít nagyszabású katonai műveletet Irakban, legfeljebb korlátozott légicsapásokat intézhet a PKK állásai ellen. A török parlament előző napi döntéséről az iraki külügyminiszter azt mondta, az nem kedvez a török–iraki kapcsolatoknak. „Ez a felhatalmazás kardként függ Irak nyaka fölött, egyszersmind az ország egysége és szuverenitása fölött” – fogalmazott Hosjar Zebari, hozzáfűzve, hogy a bagdadi vezetés komolyan veszi ezt a fejleményt.
Ugyanakkor az Egyiptomban tárgyaló török külügyminiszter kijelentette, Ankara nem fog tétovázni, ha arról lesz szó, hogy fellépjen a kurd gerillákkal szemben. „Reméljük, nem akarják próbára tenni Törökország eltökéltségét” – mondta Ali Babacan.
Hírösszefoglaló
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.