Amerikai miniszterváltás

Lemondott tisztségéről tegnap Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter, aki az elmúlt hónapokban támadások kereszttüzébe került több szövetségi ügyész leváltása kapcsán. A hírt névtelenséget kérő amerikai kormányilletékesek is megerősítették.

Gazda Árpád

2007. augusztus 28., 00:002007. augusztus 28., 00:00

Az elnöki hivatalhoz közeli források szerint Gonzales helyét átmenetileg valószínűleg Paul Clement, a legfőbb államügyész helyettese veszi át. Amerikai lapértesülések szerint pedig Bush államelnök Michael Chertoffot, a belbiztonsági hivatal vezetőjét szeretné Gonzales helyére.
Az igazságügyi minisztert február óta próbálják lemondásra bírni demokrata párti kongresszusi képviselők amiatt, hogy tavaly nyolc szövetségi ügyészt elmozdított állásából, amit az ellenzék egyértelműen politikai tisztogatásnak tekint. Ugyancsak felrótták Gonzalesnek a legvitatottabb terrorellenes intézkedések kidolgozásában játszott szerepét. Gonzales márciusban az őt ért ellenzéki támadásokra válaszul közölte, hogy nem válik meg önként a tisztségtől. Tavasszal azért is erősödött fel az igazságügy-miniszter elleni ellenzéki bírálat, mert kiderült: a minisztérium alá rendelt Szövetségi Nyomozó Iroda terroristák után nyomozva, hatalmával visszaélve, több esetben valószínűleg jogellenesen gyűjtött adatokat évek óta. Az amerikai kormányzati struktúrában a szövetségi vádhatóság feje, a főügyész egyben az adminisztráció tagja, ő tölti be az igazságügy-miniszteri posztot.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására