J.D. Vance: Európának sem jó, ha csak Amerikára bízza saját biztonságát

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

J.D. Vance amerikai alelnök szerint Európának sem jó, ha kizárólag az Egyesült Államokra bízza saját biztonságát.

MTI

2025. április 15., 20:522025. április 15., 20:52

Vance az UnHerd nevű, konzervatív irányzatú brit politikai hírportálnak telefonon adott, kedden megjelent nyilatkozatában visszautasította azokat a véleményeket, amelyek szerint Washington az orosz-ukrán konfliktusban Oroszország pártját fogná.

Az alelnök az Egyesült Államok és Európa biztonsági viszonyrendszeréről szólva úgy fogalmazott: ebben a kérdésben ugyanazt vallja, mint Charles de Gaulle néhai francia elnök, aki „szerette az Egyesült Államokat, de felismerte, csakúgy, mint én is, hogy

sem Európa, sem Amerika érdekeit nem szolgálja, ha Európa véglegesen az Egyesült Államok hűbéresévé válik biztonsági szempontból”.

Vance szerint még negyedszázaddal ezelőtt is elmondható volt, hogy az európai hadseregek legalább saját országukat meg tudták volna védeni, ma már azonban a legtöbb európai országban nincs olyan fegyveres erő, amely érdemi védelmet tudna nyújtani.

Az amerikai alelnök szerint ez alól nyilvánvalóan kivételt jelent Nagy-Britannia, Franciaország és Lengyelország, de ezek is inkább olyan kivételek, amelyek erősítik a szabályt, mivel az európai vezetők radikális mértékben alulfinanszírozzák a nemzetbiztonságot, és ebben változást kell elérni.

Hozzátette: nem hiszi, hogy ha az európaiak függetlenebbé válnak az Egyesült Államoktól, az kedvezőtlen lenne Amerika számára; éppen ellenkezőleg, ez Amerika hasznára válna.

Példaként említette a 2003-as iraki háborút, kijelentve: sok európai országnak igaza volt az invázióval kapcsolatban, és ha akkor az európaiak csak egy kicsit függetlenebbek lettek volna, és egy kicsit nagyobb hajlandóságuk lett volna arra, hogy kiálljanak véleményük mellett, akkor talán meg lehetett volna menteni a világot az Irak ellen Amerika vezetésével indított invázió stratégiai katasztrófájától.

„Nem akarom, hogy az európaiak megtegyenek bármit, amit az amerikaiak mondanak nekik. Nem hiszem, hogy ez szolgálná az érdeküket, és azt sem gondolom, hogy ez a mi érdekünkben állna” – fogalmazott az amerikai alelnök.

Donald Trump elnök vámpolitikájáról Vance azt mondta:

egyes termékek esetében, amelyeket az Egyesült Államokban nem állítanak elő, elfogadható valamelyes amerikai deficit, de a jelenlegi globális kereskedelmi rendszer következményeként egész árucsoportokban keletkezett nagy és folyamatos amerikai kereskedelmi hiány,

ugyanis az országok óriási többsége arra használta az amerikai piacot, hogy saját termékfeleslegüket felvegye.

Vance szerint Trump hosszú távú célja az, hogy új egyensúlyi helyzetet teremtsen a világkereskedelemben.

Az orosz-ukrán konfliktusról szólva az amerikai alelnök kijelentette: mindig is annak a stratégiai felismerésnek igyekezett érvényt szerezni, hogy a háború befejezéséhez az orosz és az ukrán stratégiai célkitűzések megértése egyaránt szükséges.

Vance szerint ez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok morálisan támogatja az Ukrajna elleni orosz inváziót, de „törekedni kell annak megértésére, hogy az oroszok hol húzták meg stratégiai határvonalaikat”.

Az amerikai alelnök abszurdnak nevezte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerint Amerika – amely „egyben tartja Zelenszkij kormányát” – Oroszország oldalán áll.

„Ez nem gyümölcsöző retorika” – fogalmazott Vance az interjúban.

korábban írtuk

J. D. Vance ismét rendre utasította Zelenszkijt
J. D. Vance ismét rendre utasította Zelenszkijt

Ismét figyelmeztette J. D. Vance amerikai alelnök Volodimir Zelenszkit, miután az ukrán elnök azzal vádolta meg, hogy az orosz narratívát terjeszti az ukrajnai háború kapcsán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Kreml: Moszkva és Washington közösen keresheti tovább a megoldást – Megszólalt a román külügy is

Az alaszkai orosz–amerikai pozitív csúcstalálkozó lehetővé tette, hogy a felek folytassák a megoldási lehetőségek közös keresését – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat hajnalban újságíróknak.

Kreml: Moszkva és Washington közösen keresheti tovább a megoldást – Megszólalt a román külügy is
2025. augusztus 16., szombat

Zelenszkij: Ukrajna kész a békéért dolgozni, hétfőn találkozom Trumppal

Ukrajna kész a béke érdekében tevékenykedni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti, az ukrajnai tűzszünetről szóló találkozó kapcsán.

Zelenszkij: Ukrajna kész a békéért dolgozni, hétfőn találkozom Trumppal
2025. augusztus 16., szombat

Amíg Trump és Putyin tárgyalt, Oroszország és Ukrajna drónesőt zúdított egymásra

Miközben Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszkában találkoztak, Oroszország 85 támadó drónt és egy ballisztikus rakétát indított Ukrajna területe ellen – jelentette be szombaton az ukrán légierő.

Amíg Trump és Putyin tárgyalt, Oroszország és Ukrajna drónesőt zúdított egymásra
2025. augusztus 16., szombat

Trump–Putyin találkozó: nincs megállapodás a fegyverszünetről, de Trump szerint sikerült előrelépést elérni

Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.

Trump–Putyin találkozó: nincs megállapodás a fegyverszünetről, de Trump szerint sikerült előrelépést elérni
2025. augusztus 15., péntek

Mosolyogva rázott kezet Trump és Putyin, megkezdődött a történelmi csúcstalálkozó

Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai–orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.

Mosolyogva rázott kezet Trump és Putyin, megkezdődött a történelmi csúcstalálkozó
2025. augusztus 15., péntek

Bukarest magyarázza a bizonyítványát, miután az amerikai külügy ismét szóvá tette a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését

Tompítani igyekezett Oana Ţoiu román külügyminiszter annak az élét, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma a Romániáról szóló emberi jogi jelentésében ismét felrótta a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését.

Bukarest magyarázza a bizonyítványát, miután az amerikai külügy ismét szóvá tette a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését
2025. augusztus 15., péntek

Folytatódtak az utcai összecsapások Szerbiában

Több szerbiai városban is összecsaptak az ellenzéki tiltakozók a rendőrökkel csütörtök este, Újvidéken emellett felgyújtották a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) helyi irodáját.

Folytatódtak az utcai összecsapások Szerbiában
2025. augusztus 15., péntek

Izrael kormányának egyik tagja olyan tervvel állt elő, ami „eltemetné” a palesztin államot

Az izraeli radikális jobboldali pénzügyminiszter, Becálel Szmotrics szerint egy, a megszállt Ciszjordániában megvalósítandó, több mint 3000 lakás építését magában foglaló, ellentmondásos telepépítési projekt „eltemeti a palesztin állam gondolatát”.

Izrael kormányának egyik tagja olyan tervvel állt elő, ami „eltemetné” a palesztin államot
2025. augusztus 15., péntek

Trump szerint megegyezés születhet Ukrajnáról, Putyin a nukleáris fegyverek ellenőrzéséről is megállapodna Alaszkában

Vlagyimir Putyin orosz elnök méltatta a Trump-kormány „energikus” erőfeszítéseit az ukrajnai háború leállítására, és utalt arra, hogy Moszkva és Washington pénteki alaszkai csúcstalálkozóján megállapodást köthetnek a nukleáris fegyverek ellenőrzéséről.

Trump szerint megegyezés születhet Ukrajnáról, Putyin a nukleáris fegyverek ellenőrzéséről is megállapodna Alaszkában
2025. augusztus 14., csütörtök

Kreml: az ukrajnai válság rendezése lesz Trump és Putyin tárgyalásának központi témája

Az ukrajnai válság rendezése lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök pénteken esedékes tárgyalásainak központi témája Alaszkában – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója.

Kreml: az ukrajnai válság rendezése lesz Trump és Putyin tárgyalásának központi témája