A NATO szerint történelmi hiba lenne, ha Kína katonailag támogatná Oroszországot

A NATO-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozása •  Fotó: Nato.int

A NATO-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozása

Fotó: Nato.int

A NATO-tagországok egyetértenek abban, hogy történelmi hiba lenne, és mélyreható következményekkel járna, ha Kína katonailag támogatná Oroszországot az ukrajnai háborúban – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán, a tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró brüsszeli sajtótájékoztatóján.

MTI

2023. április 05., 18:342023. április 05., 18:34

Stoltenberg felhívta a figyelmet: „Kína nem hajlandó elítélni Oroszország agresszióját, visszhangozza az orosz propagandát, és támogatja az orosz gazdaságot, miközben együttesen fokozzák katonai tevékenységüket a csendes-óceáni térségben”.

Idézet
Kína és Oroszország egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Alig néhány héttel az ukrajnai invázió előtt aláírtak egy partnerségi megállapodást, amelyben egyértelműen kijelentik, hogy az orosz-kínai partnerségnek nincsenek határai”

– mutatott rá. Véleménye szerint ez szükségessé teszi a szövetség számára, hogy újragondolja Kínával kapcsolatos politikáját, ami magában foglalja a független partnerekkel, Ausztráliával, Új-Zélanddal, Japánnal, Dél-Koreával folyó együttműködést.

A főtitkár kitért Oroszország bejelentésére is arról, hogy taktikai atomfegyvereket fog állomásoztatni Fehéroroszországban. Szerinte ez azt mutatja, hogy a pár nappal korábban Kínával aláírt megállapodása, miszerint az országoknak nem szabad nukleáris fegyvereket határaikon túlra telepíteni, csupán „üres ígéret” volt.

A főtitkár a kétnapos tanácskozást összegezve elmondta: a NATO-tagországok új kötelezettségvállalásokat tettek az ukrán erők folyamatos katonai támogatására vonatkozóan, és megállapodtak abban, hogy egy többéves stratégiai segítségnyújtási programot dolgoznak ki Ukrajna számára. Mint mondta, azt, hogy mikor ér véget a háború, még nem lehet tudni, de fel kell arra készülni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ne tudja még jobban aláásni az európai biztonságot.

Idézet
Ezért lehetővé kell tennünk Ukrajna számára, hogy megvédje magát a jövőbeni agresszióval szemben, ami segíteni fogja az országot az euroatlanti integráció felé vezető úton is”

– hangsúlyozta. Stoltenberg elmondása szerint a hosszú távú segítségnyújtási program magában foglalja az ország védelmi kapacitásainak megerősítését, valamint a szovjet gyártmányú felszerelésekről a NATO-szabványúakra való áttérés megkönnyítését. Hangsúlyozta: ahhoz hogy Ukrajna a szövetség teljes jogú tagjává váljon, függetlennek és demokratikusnak kell lennie.

Idézet
Ha Putyin elnök győz Ukrajnában, az veszélyes üzenetet küld a világ tekintélyelvű vezetőinek arról, hogy céljaikat nyers erővel is elérhetik”

– figyelmeztetett. Hozzátette, hogy a NATO továbbra is támogatni fogja az orosz nyomás alatt álló partnerországokat, köztük Moldovát, Georgiát és Bosznia-Hercegovinát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról
2025. július 09., szerda

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló

Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló
2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött
2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják