Fotó: Facebook/Radoslaw Sikorski
Nem tartja elképzelhetetlennek NATO-erők ukrajnai bevetését Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
„A NATO-csapatok jelenléte Ukrajnában nem elképzelhetetlen. Üdvözlöm Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezését” – írta Radoslaw Sikorski péntek este az X platformon.
„Macron javaslata azt jelenti, hogy Putyinnak kell félnie, ahelyett, hogy mi félnénk Putyintól” – közölte Sikorski.
A feszültséget növelik Ursula Von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének arra vonatkozó tervei, hogy az EU-t védelmi unióvá alakítsa – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Öt nappal a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet után továbbra is rejtély övezi, milyen ideológia vezérelte a merénylőt, és miért lőtt rá a republikánus elnökjelöltre.
Újabb mandátumra szavazott bizalmat az Európai Parlament Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság élén.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
szóljon hozzá!