Fotó: Kínai védelmi minisztérium
A kínai hadsereg kész fokozni az orosz hadsereggel a stratégiai kommunikációt és egyeztetést – jelentette ki a kínai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön.
2023. március 30., 13:452023. március 30., 13:45
„A két ország kész együtt tenni a globális biztonsági kezdeményezések megvalósításért” – fogalmazott tájékoztatóján Tan Ke-fej, a védelmi tárca szóvivője. Hozzátette: a felek a bizalom elmélyítésére törekszenek, nemzetközi téren pedig a tisztesség és az igazságosság közös védelmezésére. Mint mondta, a jövőben is tartanak közös tengeri, légi járőrözéseket és hadgyakorlatokat.
Az Egyesült Államok részéről korábban azt vetették Kína szemére, hogy drónok, tüzérségi eszközök és lőszerek küldését fontolgatja Oroszországnak. Peking „dezinformációnak” minősítette Washington állításait, hozzátéve, hogy
A szóvivő kitért az Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között nemrég létrejött, Ausztráliát a legkorszerűbb, atommeghajtású támadó tengeralattjárókkal ellátó megállapodásra is, hangsúlyozva, hogy ez fegyverkezési versenyt indíthat el a térségben.
Mint mondta, ez a nukleáris elrettentés politikájának kiterjesztése, eszköz „a NATO ázsiai-csendes-óceáni változatának” kiépítéséhez, aminek komoly hatása lesz a régió békéjére és stabilitására.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
szóljon hozzá!