A Hamász ultimátumának lejárta után rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, „hosszú éjszakára” készülnek az izraeliek

•  Fotó: MTI/AP/Mahmoud Illean

Fotó: MTI/AP/Mahmoud Illean

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ultimátumának lejárta után hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.

MTI

2021. május 10., 19:452021. május 10., 19:45

2021. május 10., 20:422021. május 10., 20:42

Az ultimátum lejárta óta számos alkalommal indítottak rakétákat a Gázai övezetből Askelón és az övezet szomszédságában lévő települések felé. A 12-es kereskedelmi TV híradása szerint az érintett településeknél hazasietnek az emberek. Korábban a szervezők lemondták Jeruzsálemben az izraeli zászlókkal tervezett menetet, melyet a város keleti felének 1967-es elfoglalásának évfordulóján, a Jeruzsálem napon minden évben megrendeznek. A szervezők a lemondással az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség Benjamin Netanjahu miniszterelnök utasítására megváltoztatta a menet szokásos útvonalát, hogy az ne az elsősorban arabok használta Damaszkuszi kapun haladjon át, és ne haladjon végig a túlnyomórészt arabok lakta lakónegyedeken, hanem a Jaffó kapun lépjenek be az óvárosba és az örmény negyeden át közelítsék meg a Siratófalat.

Noha a szervezők lemondták, a menet mégis megindult a Jaffó kapu irányába, de a rendőrség megállította és feloszlatta a tömeget, miután a Jeruzsálemet célzó rakétatámadás idején megszólaltak a városban a légvédelmi szirénák.

Mindenek ellenére a Siratófal előtti térségnél tömegek ünneplik este zenével és tánccal a Jeruzsálem napot. Közben a Siratófal feletti Templomhegyen, arab nevén a Haram al-Sarif teraszon palesztinok tömege gyülekezik, a hangszórókon az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyének, az Al-Aksza mecsetnek a védelmére szólítják fel az egyelőre csendben várakozó hívőket.

Az izraeli parlamentben, a kneszetben is megszólaltak a légvédelmi szirénák, és az óvóhelyekre kellett menekülniük az ott éppen törvényjavaslatok megszavazásán dolgozó politikusoknak. Az ultimátum lejárta után 6 rakétát lőttek ki Jeruzsálem térségébe, néhányukat elfogták a vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái, több rakéta pedig nyílt területeken ért földet. Egy lövedék egy Jeruzsálem melletti családi háznál csapódott be, kisebb anyagi károkat okozott, betörtek az ablakok, de a lakók az óvóhelyen voltak és nem érte őket bántódás.

Az ultimátum vége óta számos alkalommal indítottak rakétákat a Gázai övezetet övező izraeli települések felé, a lövések idején a televízió az érintett falvak és városok nevének bemutatásával figyelmezteti az embereket az óvóhelyre vonulásra. Az övezet környékén közölték a szülőkkel, hogy kedden minden bizonnyal zárva lesznek az iskolák.

•  Fotó: Twitter Galéria

Fotó: Twitter

A 12-es TV értesülése szerint Izrael tüzet nyitott a Gázai övezet északi részére, kilenc halott van, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik vezetője.

A TV szakértői szerint „hosszú éjszakára” számíthatnak az izraeliek.

A Hamász azért kezdett rakétatámadásokat Izrael ellen, mert az Al-Aksza mecset körüli délelőtti összecsapásokban izraeli rendőrök hatoltak be a Templomhegyre, ahol az összecsapásokban megsebesült 21 rendőr és 305 palesztin, akik közül a Vörös Félhold közlése szerint 228 embert különböző kórházakba szállítottak, és heten súlyos sérülést szenvedtek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében

XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében
2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról