Marco Buschmann
Fotó: Facebook/Marco Buschmann
A német szövetségi legfőbb ügyész eljárást indított az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggő háborús bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére – jelentette be a német szövetségi igazságügyi miniszter egy keddi lapinterjúban.
2022. március 08., 14:012022. március 08., 14:01
Marco Buschmann a Rhein-Neckar-Zeitung (RNZ) honlapján közölt interjúban kifejtette, hogy Németország nem csupán a Nyugat egyedülállóan kemény, Oroszország elleni gazdasági büntetőintézkedéseihez csatlakozott a nemzetközi jog súlyos megsértését jelentő ukrajnai orosz invázió miatt, hanem fegyvereket is szállít, humanitárius segítséget is nyújt Ukrajnának, és az európai uniós tagországok igazságügyi minisztereinek megállapodása alapján feltárja és összegyűjti a háborús bűncselekményekre vonatkozó összes bizonyítékot.
„A nemzetközi büntetőjog esetleges megsértését következetesen üldözni kell” – tette hozzá a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa.
A Der Spiegel című hírmagazin kedden igazságügyi körökre hivatkozva azt jelentette, hogy
A strukturális eljárás tényfeltárást jelent, a munka során bizonyítékokat gyűjtenek, hogy szükség esetén felléphessenek az elkövetőkkel szemben. A hatóságot a többi között a tiltott tüzérségi eszközök bevetéséről, a lakóövezetek és a polgári infrastruktúra elleni támadásokról szóló jelentések sarkallták a vizsgálat elkezdésére – írta a Der Spiegel a hírportálján.
Felidézték, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a napokban azt mondta, hogy ő áll az első helyen ezeken a listákon.
Az eljárás alapja a nemzetközi büntetőjog azon előírása, hogy a háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében közvetlenül nem érintett, úgynevezett harmadik országok hatóságai is felléphetnek. A szövetségi legfőbb ügyészség ennek alapján törekedik a Bassár-el Aszad vezette szíriai rezsimhez köthető háborús és emberiesség elleni bűncselekmények feltárására is, és az elkövetők felelősségre vonására. Az első ügyekben már ítéletet is hoztak német bíróságok.
Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől – az elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be szándékát vasárnap.
Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverekre van szüksége, hogy megvédje városait és a frontvonalon harcoló csapatait az orosz lövedékektől és drónoktól – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap.
A brit rendőrség szerint letartóztattak kilenc román férfit a csütörtök esti, zavargásba torkolló leedsi tüntetések után.
Az izraeli légvédelem Nyíl 3 rakétái Jemenből Izrael Vörös-tengeri kikötővárosára, Eilatra irányzott rakétákat fogtak el – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.
Több mint 50 korábbi magas rangú demokrata tisztségviselő sürgette Joe Bident visszalépésre a Fehér Háznak küldött levélben, szombaton ugyanezt kérte újabb kongresszusi képviselő az elnöktől.
Oroszország két héten belül ötödik dróncsapását indította Kijev ellen, az ukrán légvédelmi rendszerek minden pilóta nélküli légi járművet megsemmisítettek, mielőtt azok elérték volna a fővárost – közölte vasárnap az ukrán hadsereg.
Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene.
Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost – közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok.
Egy lvivi kórházban belehalt péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő, a parlament (Verhovna Rada) egykori alelnöke.
Több személyt őrizetbe vettek a csütörtök este az angliai Leeds egyik városrészében románok főszereplésével kirobbant utcai zavargások résztvevői közül – számolt be a BBC a rendőrségre hivatkozva pénteken este.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)