Ferencz 1920 március 11-én született a Szatmár megyei – azóta a román közigazgatás által Máramaros megyéhez csatolt – Csolton.

Születése után néhány hónappal a trianoni békeszerződés értelmében Erdélyt és a Partiumot Romániához csatolták. Amikor Benjámin tíz hónapos volt, családja az Egyesült Államokba emigrált, a Wikipédia rámutat:

A család New Yorkban telepedett le, ahol a manhattani Lower East Side-on éltek. A szülei nem voltak kifejezetten vallásosak, de betartották az alapvető zsidó szokásokat. Apja cipész volt, azonban az Egyesült Államokban nem kapott munkát, mert az ottani cipőgyártást már olyan gépekkel végezték, amelyeket ő nem tudott kezelni. Végül egy zsidó segélyszervezetnek köszönhetően egy bérházban kapott házmesteri állást. 1926-ban szülei elváltak, nem sokkal később mindketten újraházasodtak. Otthon jiddisül beszéltek, ezért Ben alig tudott angolul, amikor megkezdte iskolai tanulmányait.

Először a queensi Townsend Harris High Schoolban tanult, ahonnan felvételt nyert a College of the City of New Yorkra. Itt látogatta élete első kriminalisztikai kurzusait. 1940-ben végzett a City College-ban. A büntetőjogi vizsgája eredményeként ösztöndíjat kapott a Harvard Law School-ba. Az egyetemen többek között Roscoe Pound professzortól tanulhatott, és Sheldon Glueck kriminológus diákasszisztense volt, aki ebben az időben könyvet írt a háborús bűncselekményekről. 1943-ban végzett a Harvardon. Tanulmányai után behívták az amerikai hadseregbe, ahol a 115. légvédelmi tüzérhadosztályba került mint egy utánpótlási egység írnoka.

1945-ben George Patton tábornok 3. hadseregének parancsnokságára helyezték át, ahol

Ebben a szerepben az amerikai hadsereg által felszabadított koncentrációs táborokba küldték.

1945 karácsonyán őrmesteri rangban szerelt le az amerikai hadseregből. Visszatért New Yorkba, majd a következő év márciusában David Marcus alezredes, az amerikai hadsereg háborús bűnökkel foglalkozó osztályának vezetője szerződtette az amerikai katonai bírósághoz Nürnbergbe. Szeptemberben Telford Taylor tábornok jogi csapatába került, s kinevezte őt az Einsatzgruppe-per főügyészévé – amely Ferencz első esete volt. „Szomorúan és reménykedve tárjuk itt fel több mint egymillió ártatlan és védtelen férfi, nő és gyermek szándékos lemészárlását” – mondta Ferencz a nürnbergi per nyitóbeszédében. „Ez az intolerancia és az arrogancia programjának tragikus eredménye volt. Nem a bosszú a célunk, de nem is csak az igazságos büntetést keressük. Arra kérjük ezt a bíróságot, hogy nemzetközi büntetőeljárással erősítse meg a békés és méltóságteljes élethez való emberi jogot, fajra és hitvallásra való tekintet nélkül. Az általunk előterjesztett ügy az emberiességért való folyamodás a törvény előtt” – mondta Ferencz.

„A népirtás – az emberek egész kategóriáinak kiirtása – a náci doktrína egyik fő eszköze volt„ – mutatott rá Ferencz. A bíróság elé állított 22 férfit mind elítélték; közülük 13-ra mondtak ki halálos ítéletet, amelyből végül négyet hajtottak végre. Ezt követően a per dokumentumainak kiadásával foglalkozott, hogy később forrásként szolgáljon a történészek és jogászok számára.

Pályafutása során, tapasztalatai alapján egy nemzetközi büntetőbíróság létrehozását szorgalmazta, és végül sikerrel járt: 1998-ban Rómában 120 ország fogadta el a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó dokumentumot, amely 2002-ben lépett hatályba.

Ferencz az évek során kritikusan viszonyult hazája tetteihez, többek között a vietnami háború idején is bírálta az Egyesült Államok politikáját. 2020 januárjában véleménycikket írt a New York Timesban, amelyben „erkölcstelen tettnek” és „a hazai és nemzetközi jog egyértelmű megsértésének” nevezte, hogy az amerikaiak dróncsapással megöltek egy magas rangú iráni katonai vezetőt.

„Az ok, amiért életem nagy részét továbbra is a háborúk megelőzésének szentelem, az a felismerés, hogy a következő háború mellett az előző gyerekjátéknak fog tűnni” – mondta egy kamarai beszédben 2018-ban. „A jog, nem a háború marad a jelszavam és a reményem” – mutatott rá.