Virtuális torna

Magam nem jósolok túl fényes jövőt a ketyerének. Elvégre semmi újat nem kínál egy aerobikkazettával vagy egy tükörrel szemben, ám valószínűleg azok többszörösébe kerül majd. Ami pedig a gördeszkázást vagy szörfözést illeti, szintén erős kételyeim vannak. Nem tudom ugyanis magam elé képzelni azt a gördeszkást, aki kedvenc tevékenységéhez nem igényli a haverok társaságát, illetve a népes nézőközönséget. Ugyanez a helyzet a szörfözéssel is, amihez ráadásul a tengerparti napfény és a hullámok sós permete is hozzátartozik. Olyan ez, mint ha valaki a szárazon próbálna úszni: tagadhatatlanul biztonságosabb abból a szempontból, hogy nem fenyeget a fulladás veszélye, és szárazföldet sokkal könnyebb emberlakta területen találni, mint úszásra alkalmas folyadéktömeget. Csak éppen víz nélkül semmi értelme a dolognak.

Ráadásul a Nintendo felszerelte az új ketyerét egy ugyancsak kellemetlen tulajdonsággal. Beleépítettek ugyanis olyan érzékelőket, amelyek a rájuk nehezedő súly és annak eloszlása alapján élethűen reprodukálják a felhasználó testalkatát. Magyarán, aki a való életben kétszáz kilót nyom, kétszáz kilós gombóccal találja majd szembe magát a képernyőn is.

Pedig igazán eszükbe juthatott volna valami jobb is. Mi lenne például, ha a találmány olyan alakot festene a tornászgató kanapékrumplinak, amilyet csak kíván? Pocak helyett deszkahas, holdábrázat helyett markáns arcél, a nőknek úszógumik helyett darázsderék és persze Pamela Andersont megszégyenítő mellek. Ez a lehetőség talán még a magamfajta lustaságoknak is kedvet csinálna egy kis zsírégetéshez.