Virágok közt

Valami nagyobbacska franc lehetett a pasas, mert mind a hétvégi nyaralójába hívta szombatra a haverokat, ne hozzanak semmit, mert ő mindent áll, s hogy a jövő víkenden nem ér rá, mert fontos megbeszélései lesznek a minisztériumban. És folyton zörgette béemvéje távirányításos kulcsait, vennénk már észre, mivel furikázik. A babája eközben finnyáskodott, hogy nem nézne meg a raktárban valami frissebb rózsákat, kisasszony, mert ezek már meglehetősen kókadtak. Úgyhogy kisasszony el, tíz perc múlva vissza, ölnyi friss rózsával. Közben az asszony rám telefonált, hogy mi lesz már, kihűl a salátaleves, s különben is igyekezzek, mert a legkisebbik manó mindjárt elalszik, és nem lesz, aki átadja a szülinapi csokrot a mamának. A béemvés pasas babája képes volt két hatalmas ölnyi rózsából szálanként kiválogatni azt az ötöt, hozzá a mirtuszleveleket, árvalányhajat, szalagot, franckarikát, amelyből kérte a csokrot. S hol volt még a bokréta összerakása… Az asszony megint rám csörrent, hogy ejsze beültem sörözni, mi ez a nagy zenebona. Mire meggyőztem, hogy tényleg virágboltban lopom Isten szent napját, a béemvések nagy hitelkártya-válogatás és kulcszörgetés közben fizettek, és végre elhúztak. Na, most én jövök, azaz dehogy. Mert a boltos kisasszony a hátam mögött álldogáló másik pasast kérte előre, ő ugyanis cserepest vásárolt, amit nem kell ugyebár csokorba fűzni. S különben is, úgy látszik, tényleg öregszem, a macska rúgja meg. Már majdnem megbántam, hogy bejöttem, amikor végre elkészült az anyósköszöntő csokor. Háromnegyed órás álldogálás nem ér meg egy kis kedvezményt? Jól van, no, csak vicceltem. Legközelebb a mezőre megyek. Semmi sorban állás, semmi finnyáskodás, semmi kulcszörgetés. És megspórolom hét sör árát. És a ripacsrádió maneléi sem bömbölik szét az agyamat.