Véresen komolytalan

Eleinte egyszerûen nem értettem a rendelkezést. Botorul arra következtettem, hogy a legújabb tudományos kutatások szerint az analfabetizmus öröklõdõ, illetve fertõzõ jelenség, s ennek káros hatásaitól igyekeznek az illetékes szervek óvni a lakosság írástudó tömegeit – véletlenül még becsúszik az adományozott vérrel egy-két fránya „analfagén”, oszt’ annyi a szerencsétlen célszemélynek. Aztán jött a megvilágosodás: a vonatkozó európai uniós jogszabály – mert errõl van szó – tulajdonképpen az írástudatlan polgárok emberi jogait védi. Mivel nem tudják elolvasni a tájékoztató anyagokat, ezért megóvják õket az esetleges átveréstõl.
Én hülye, gondolhattam volna. Az európai uniós jogalkotók fenemód kényesek az ilyesmire – és ezzel nem is óhajtanék különösebben perlekedni. Képzavarosan fogalmazva viszont azt mondhatnánk, hogy a következetlenség szöge idõnként kibújik az emberi jogvédelem zsákjából. Hûséges olvasóim elõtt talán nem titok, hogy számos társadalmi és politikai kérdésben rendkívül reakciós nézeteket vallok. Bevallom, hogy az általános, egyenlõ és titkos választójoggal nem értek maradéktalanul egyet, és szükségesnek tartanék bevezetni egyfajta cenzust, amellyel ki lehetne szûrni azokat, akik nem egészen tudatosan adják le a voksukat. Például nem tudják elolvasni, mi van a lepecsételendõ/ikszelendõ lapra írva. (Szerencsére az illetõ lapon képek is vannak, pártjelvények, ez némiképp megkönnyíti az ideológiai tájékozódást.) Az analfabétáknak viszont van szavazati joguk, de nincs véradási joguk – aki érti ennek a logikáját, szóljon. Addig is Kossuth Lajost idézném a jogalkotók figyelmébe – de lehet, hogy mégse õ volt, nem veszek rá mérget –, aki az utolsó csepp vérüket ajánlgató hazafiaknak állítólag azt mondta, hogy õ inkább azt szeretné, ha elsõ csepp vérüket adnák a magyar szabadságért. De õk biztos nem voltak analfabéták.