Véres kezek

gy tizenöt éve vette kezdetét a polémia az agresszív számítógépes szerepjátékok körül. Ezek hozzávetőleges lényege, hogy a monitoron megjelenő háromdimenziós, hang- és videoeffektusokkal dúsított, fantázia- vagy történelmi alapú háttértörténettel megbolondított világba léptetik be a játékost. Akinek szerepévé a számítógép sugallta küldetések teljesítése válik, melyek lényege mindig ugyanaz: ahhoz, hogy a játékos „életben maradjon”, el kell pusztítania a környezetében lévő élőlényeket. A vita kezdete óta meddő. Ugyanannyian teszik le a nagyesküt amellett, hogy a játékok nem generálják, csak levezetik az agresszivitást, mint ellene. Van, aki az amerikai iskolai lövöldözéseket vezeti vissza a számítógépes erőszakjátékokra. Van, aki hatévesek koponyájára kapcsolt műszerek segítségével támasztja alá, hogy az előző valaki teljesen hülye. Másvalaki a kreativitás, a szervezőkészség szórakoztató fejlesztőjének látja a programokat. Ismét másvalaki azt kérdi, miféle képességet fejleszt egy olyan játék, amely lényege, hogy az utcán rohanva rátaláljunk a helyre, ahol a legtöbb járókelőt robbanthatjuk fel. Vagy amelyben külön számláló van a fejlövések nyilvántartására. Persze lehet nosztalgiázni azon, miért alakult a bodzapuska virtuális M21-es ismétlőkarabéllyá. Csak értelmetlen. Ja, Z. János ügyvéd, nem dohányzik, felesége és egy kislánya van. Évente kivesz két hét szabadságot, amit a számítógéphez ragadva tölt. Ilyenkor aztán mészárol kegyetlenül. Ehhez tessék hozzászólni.