Vége a (sör)világnak

Szép lassan hozzászokom, hogy manapság szinte mindent megbélyegeznek, amiben örömöm telik. A reformétrend ugyan még nem vált kötelezővé, de előkelőbb körökben már némi megütközést keltek azzal a kijelentéssel, hogy képtelen vagyok megenni a salátát, ha nincs benne egy csipetnyi hús. A dohányosok elleni, uniós rendszabályokkal megtámogatott, már-már irracionális dimenziókat öltő hadjáratról beszélni is felesleges: ha így megy tovább, a saját otthonunkban sem gyújthatunk majd rá, mert – volt ilyen eset – a füst átszivároghat a falon.

De az, kérem szépen, hogy a nem is olyan távoli jövőben már a sört sem élvezhetjük korlátlanul, mégiscsak elképesztő. Ezúttal, tudomásom szerint, nem fenyeget újabb alkoholtilalom, és nem a globál-európai bürokrácia, még csak nem is az elszánt antialkoholista mozgalom a ludas az ügyben. Hanem – kapaszkodjanak meg – a klímaváltozás. Röviden összefoglalva a lényeget: egy új-zélandi kutató az árpatermelés helyzetét elemezte, és arra jutott, hogy a globális felmelegedés következtében mintegy 25 éven belül a termőterületek olyannyira kiszáradnak, hogy a gabona nem terem meg rajtuk. Egyéb káros következményei is lesznek e változásnak, de mi maradjunk annál, hogy alapjaiban fenyegeti a maláta nevű söralapanyag kitermelését.

Mindig is tudtam, hogy a klímaváltozás rendkívül veszélyes folyamat – de hogy ennyire, azt nem sejtettem. A sörivás – egyéb tevékenységekkel kísérve – nem megvetendő helyet foglal el szabadidős foglalatosságaim között. Sör- és borfogyasztó vagyok, ám mindig is ódzkodtam az ún. erős, tömény italtól. Ezért mostantól, érintettségem okán, kötelességemnek tartom részt venni a környezet megóvásáért vívott küzdelemben, és ezer meg ezer Greenpeace-es torokkal együtt kiáltom világgá, kétségbeesetten: Óvjuk meg a Földet! Tegyünk a klímaváltozás ellen! Vagy térjünk át konyakra.