Várom a pályázatot

A felmérést kielemzők szerint ez a kishitűség, illetve az uniós források igénybevételére való felkészületlenség abból ered, hogy a vidéki emberek mindenekelőtt tájékozatlanok. Ugyanazon felmérés szerint ugyanis a falusiak nyolcvanöt százaléka televízióból, majdnem fele pedig rádióból tájékozódik, és ennél is kevesebb része szerzi ismereteit/közéleti tájékozottságát újságból. És tíz falusi emberből kilenc soha nem bóklászik a világhálón, merthogy a falusi háztartások alig tizenöt és fél százalékában van számítógép. El is képzelem Pista szomszédomat, amint narancssárga traktorával addig nem megy sem a mezőre, sem az erdőre, amíg a szalonna s a hagyma mellé fel nem tarisznyálta a laptopot is. Hogy miközben hatvan lóerős jószága nekifeszül a munkának, két kattintásból hamar megnézze, hogy Brüsszelben mi a pálya. S apámékat, amint ezeréves dák szekerükkel – van annyi, sze’ a dákok valami kétezerötven éve itt tanyáznak valahol – rohannak a megyei agrárügynökséghez, hogy napokon át kilincseljenek vissza nem térítendő támogatásért. Pedig Pista szomszédoméknál s apáméknál is van vezetékes víz, csatorna, kevés jószág, sok jóság, minden, ami kell. Még egészség és jókedv is.
Én arról készítenék felmérést, hogy például hányszor verték át, vezették félre, csapták be a legmagasabb állami szinteken a most felmért embereket. És a városiakat is. És arról, hogy hány éven keresztül hányszor szegték kedvüket, tettek keresztbe nekik, vagy/és csak húzgálták orruk előtt a mézes madzagot. Egy ideig be is vették a maszlagot. Állami szinten, legfelsőbb irányítással.
Én erre a felmérésre kérnék vissza nem térítendő támogatást. Csak írnák már ki a pályázatot.