Ûrima

Ha azonban valaki nem magyar származású amerikai milliomosként, hanem például egyszerű muzulmán vallású polgárként adja űrutazásra a fejét, már némileg bonyolultabb a képlet. Malajziában például annak apropóján, hogy októberben maláj űrhajós indul a nemzetközi űrállomásra, legfelsőbb szinten dolgozták ki, hogyan is kell viselkednie egy hithű muzulmánnak az űrben. Az egyébként meglehetősen felvilágosult állam iszlám fejlődés minisztériuma nevű intézményében kidolgozott útmutatás szerint az űrállomáson is kötelező a napi ötszöri ima. Bár annyiban azért toleránsak, hogy csupán a lehetőségekhez mérten kell Mekka felé fordulva elvégezni, ami azért tényleg barátságos döntés, hiszen a Közel-Kelet fölött átszáguldó űrállomáson furcsán nézne ki a fejjel lefelé imádkozó igazhitű, a Föld túloldalán meg valószínűleg egyenesen megoldhatatlan dilemma, hogy akkor pontosan merre is kéne fordulni. Viszont az mindenképpen érdekes élményt jelenthet, hogy az űrbéli súlytalanság kapcsán új értelmezést nyer, illetve gyakorlatilag a valóságban is megtekinthető az ezeregyéjszaka meséiből megismert repülő szőnyeg, hiszen a muzulmán imához többnyire az imaszőnyeg is nélkülözhetetlen kellék.

Azért kíváncsi lennék, mi történne, ha egy szigorúbb vallási előírásokat alkalmazó állam, mondjuk Irán is oda jutna, hogy saját állampolgárt küldjön föl az űrbe. A napi ötszöri ima kapcsán valószínűleg ők sem lennének szigorúbbak, hiszen a fizika törvényeit talán még a mollahok sem tudják megváltoztatni. Hanem azért az érdekes lenne, ha valamilyen úton-módon egy női űrhajós is részt venne a projektben. Arra ugyanis rendkívül kíváncsi lennék, hogyan is nézhet ki egy életfenntartó rendszerrel ellátott, a legmodernebb űrutazási követelményeknek is megfelelő űrcsador.