Ünnepi vattacukor

Az asztalos füle mögé szúrt ceruzáját igazgatja, a szobafestő éktelen fütyörészés közepette viszi fel az alapozót a plafonra, a lakatos érzelmes dalokat énekelve reszeli formásra a durva vasdarabot. Miért lenne kivétel hát éppen az a folyamat, amelynek során formát nyer az élettelen anyag, felismerhető vonásokat az arc, alakot az amorf tömeg.
Amikor nekiállt, még nem lehetett tudni, mi lesz az alkotói munka terméke. Lehetett volna mívesen fonott színes zsinór, nagyon megy neki, a család több tagját ellátta már sodort csuklódísszel. Lehetett volna csempére ragasztható pillangó, az azonban nagyobb előkészületet igényel, üvegfestő készlet, kis csésze a víznek, mellette rongyocska az ecset tisztán tartására. De lehetett volna rajz is, amelyről majd hosszasan lehet értekezni, hogy miért szed éppen virágot a virágot szedő kislány.
A választás azonban a sóra és a lisztre esett, ami az előbbi változatokat eleve kizárta. Gyúrta, simította, formázta, már-már felismerhetővé vált egy-egy vonás, amikor hirtelen mozdulattal egyszer csak újra formátlan gombóccá gyúrta.
Akkor bizonytalanodtam el végképp, amikor fogpiszkálót igényelt. De nem hagyott sokáig kétségek között vergődni, néhány perc múlva diadalmasan hozta a kis sógyurma szobrot: egy kislányalakot, kezében apró pálcikával, tetején kis pamaccsal. Értetlenségemet látva rövid magyarázatot is mellékelt: vattacukrot evő kislány. Gyereknapon, tudod?
De ezt már szinte mellékesen, elmenőfélben tette hozzá.