Unalom

A sertéspestis megfékezése érdekében tett hatósági intézkedések ugyanis jelentősen megnehezítik valamennyi becsületes falusi disznó lakhatási körülményeit. Az új előírások szerint a sertéseket kizárólag tiszta ólban szabad tartani, nem engedhetik őket szanaszét kószálni, nem szabad vásárba vinniük, és vagy a nevelőgazda vagy pedig a vágóhíd vethet véget az életüknek.
Győzőke ezután lekonyult fülekkel üldögélhet a patyolat tisztára takarított pajtában, és csupán álmodozhat azokról a régi szép időkről, amikor stratégiásan az ól bal hátsó sarkában napokig gyűlt a gané, rá pedig a légy. Győzőke egyébként is csak az éjszakákat töltötte szúrós szagú hajlékában, naphosszat a réten kergetőzött kondatársaival. Jótékony hatással volt fekete-fehér kendős bőrére a kiadós iszapfürdő, a testére száradt sarat pedig minő jó volt az út menti jegenyefák törzsére dörzsölni. Győzőke habzó szájjal habzsolta a sánc martján a büröklapit, néhanapján izgatottan megkóstolta a szomszéd lucernáját, amíg az hozzá nem vágta a seprűt. Ezután csak a tápos moslékot szürcsölgetheti reggel, délben, este. Győzőkének a vásári zsivajról is le kell mondania, bár ott meglehetősen jól lehetett szocializálódni a más településről odaszekerező disznókkal. A vásár tökéletes helyszín volt gazdacserére, Győzőkének így sikerült megmenekülnie a részeges, ripacsos orrú Józsi gazdától is. Amint Győzőke eléri a 120 kilós versenysúlyt, bármikor megnyílhat előtte a pajta ajtaja. De ez már a vég. Vagy a gazda nyesi el a torkát, vagy a vágóhídon altatják el. Hacsak bele nem pusztul az eurokonform unalomba...