Túra

mellékállásban tetőfedőként dolgozó építőmunkás, aki reggel hét órakor már az építőtelep melletti talponállóban kezdi a műszakot? Aztán meg a tábortűz mellett gajdoljunk, hogy öt kilométeres körzetben minden mókus egész életére idegileg terhelt maradjon? Nem kérem, ilyent a tetőfedőkön kívül legfeljebb csak felelőtlen, komolytalan diákok képesek csinálni, akik az egyetemi tanév alatt annyi időt töltenek a kocsmákban, hogy már leltári számot kapnak, ilyenkor meg föltankolnak sörrel, borral meg töménnyel, csak azért, hogy a szabad ég alatt ihassák porrá az agyukat. Nem, én nem így képzelem el a kirándulást. Fölmegyünk a hegyekbe, élvezzük a tiszta, fenyőillatú levegőt, jó nagyokat túrázunk, gombát szedünk, és kizárólag hűs forrásvízzel oltjuk a szomjunkat.
Na jó, persze, hogy túlzás, nyilvánvaló, hogy azért egy-két sör belefér, elvégre nem vagyunk aszkéták, és azért megyünk, hogy jól érezzük magunkat. Hogyne, egy rekesz nem túlzás, elvégre elég sokan vagyunk. Igen-igen, polgári neveltetésben részesült, kulturált úriemberek volnánk, vagy mi, persze hogy belefér néhány palack bor is. Elvégre a bor egészséges, nemes nedű. Persze szerintem is föl kell készülnünk arra az eshetőségre, hogy zegernyés lesz az időjárás, mégiscsak a hegyekbe megyünk. Úgyhogy kell egy kis tömény is, fagyállónak.
Nahát, hogy milyen csodálatos ez a vidék! Azt sem tudja az ember, hogy merre induljon, először amúgy ki kell pihenni az ideút fáradalmait. Meg aztán ki is száradtunk, bontsunk ki valami folyadékot.
Hűha, hogy ettől a friss hegyi levegőtől milyen vidám lesz az ember. Jaja, belőlem is ilyenkor szokott kibújni a mindenkiben ott szunnyadó Jávor Pál. Hogyaszongya, Köszönöm, hogy imááádott… Miféle mókusok? A mókusok monnyanak le! Túra? Milyen túra? Ja, a fabudiig dombnak fölfelé kell menni, az épp eléggé megerőltető testmozgás a magunkfajta városi puhányoknak.
Elvégre a kirándulás nem attól kirándulás, hogy az ember tövig lejárja a lábát.