A postás kétszer nyomta meg a csengőgombot, mire Aladár álmosan nyitott ajtót. Morgott egy sort, hogy már megint, aznap ugyanis már háromszor dőlt le egy kicsit ebéd után, de tervezett szunyókálása nem akart összejönni.
Kedve még rondább lett, amikor előbb alá kellett írnia valami papirost. Golyóstollát hirtelenjében nem találta, a telefon mellett csüngőbe évek óta beleszáradt a tinta, a postásét pedig azért nem volt kedve átvenni, mert azt legalább ezren markolászták összevissza. Csak aznap. Jól van, na, mordult még egyet, aláfirkantott, és átvette a küldeményt. Amit azonmódúlag az előszoba egyik sarkában álló polcra lódított, kikapcsolta a telefont, az ajtócsengőt, és önmagát. Reggel pihenten kelt, a gyors zuhanyozás után pedig üdén és vidáman indult munkába. Azért egy pillantást még vetett a tegnap kapott csomagra, és mosolyogva állapította meg, hogy tulajdon felesége küldött neki csomagot. Kétszer is elolvasta, a feladó valóban Komollai Enikő volt, aki márpedig az ő törvényes neje. Az asszony még aludt, amikor becsukta maga mögött az ajtót.
A munkahelyén elújságolta, hogy nicsak, az asszony mivel szórakozik: csomagot küld neki. Igaz, már régebb megígérte, hogy következő fizetéséből vadonatúj inget vesz neki, de ez a doboz nem olyan alakú, és különben is, miért kellene postán küldenie. Á, méghogy ing, ugratták kollégái, valami robbanószerkezet van abban a dobozban, így akar megszabadulni tőled, öreg csavargó!... Ki ne nyisd a küldeményt, inkább szólj a tűzszerészeknek, folytatták amazok jókat nevetve. Este annyira fáradtan ért haza, hogy nem volt kedve csomagot bontogatni. Édesdeden alvó asszonya mellé bújt, és álomba zuhant. Harmadnapon anyósa telefonált rá: Aladár, megkaptátok már a feleséged tavaszi cipőjét? Tegnapelőtt küldtem el a nevedre.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!