Szuicid mókusok

Néhány német rajzfilmkészítõ viszont a jelek szerint ezzel nem teljesen ért egyet, õk ugyanis azt az álláspontot képviselik, hogy a kisállatok önmagukra a legveszélyesebbek. Ennek szellemében készítették el azt a Suicidal Squirrels (Öngyilkos mókusok) címû százrészes, egyenként egyperces epizódokból álló rajzfilmsorozatot, amelynek minden egyes kisfilmjében különféle – amúgy igen kreatív – módon öngyilkosságot elkövetõ mókusokat mutatnak be.

Na, ez az, ami vulgáris, nem a mókus.

Most tekintsünk el attól, hogy a mókusok valójában amúgy kevésbé hajlamosak az öngyilkosságra, a rágcsálók közül ugyanis ennek a mûfajnak a sztyeppei lemmingek a specialistái, amelyek az év bizonyos idõszakában többezres csoportokba verõdve vetik bele magukat a tengerbe, ahol menetrendszerûen megfulladnak. A kérdés az, hogyan jut valakinek eszébe, hogy szuicid hajlamú prémes kisrágcsálókról írjon forgatókönyvet, sõt, azt rajzfilm formájában képernyõre is vigye. Elõfordulhat, hogy gyermekkorában súlyos trauma érte, például erdei séta közben marcona vérmókusok támadtak rá, és elvették a nála lévõ mogyorót vagy napraforgómagot. Esetleg feledékeny szülei egyik születésnapján az oly régóta áhított kisvonat helyett Chip és Dale-történeteket tartalmazó videokazettát ajándékoztak neki, ami valóban vis maiornak számít. Ha így történt, még jó, hogy csak rajzfilmen garázdálkodik, és éjszakánként nem dekorálja ki a háza elõtti élõsövényt kegyetlen módon megkínzott és kivégzett mókusok tetemével.

Viszont ilyen alapon bármikor várható, hogy a traumatikus alkotók olyan kis etûdökkel örvendeztetik meg a nézõket fényes nappal, esetleg fõmûsoridõben, amelyekben tömeggyilkos nádi poszáták, pedofil díszes nünükék, adócsaló mexikói ugróegerek vagy akár a világ elpusztítására törõ palotapincsik kalandjait követhetjük majd nyomon. Bár a gyermekkori leterheltség miatt örök életére komplexusossá vált, elvadult fantáziájú durva alkotásai miatt a nézõk által meglincselt rajzfilmes története sem lenne utolsó.