Szezon végén

Nem akarok legendaromboló lenni, belerúgni az Illés–Omega–LGT szentháromságba, egyszerűen idegesítő, hogy a két jó nevű és egyre komolyabb látogatottságnak örvendő nyári fesztiválunk színpadain kívül sehol sem találkozhatunk az elmúlt húsz esztendőben kimagaslót produkáló magyarországi zenekarokkal.

Faluünnepeken rendre megkapjuk Kaczor Ferit, Bunyós Pityut és a Fásy-mulató többi sztárját, városünnepeken a Republicot, a P. Mobilt, az Edda Műveket, Horváth Charlie bátyánkat vagy a fentebb említett, halványodó fényű csillagocskákat. Az elmúlt két évben elmehettünk Illés-, Omega- és LGT-koncertre is, a régen várt együttesek tagjai azonban olyan szenvtelen arccal pengették le a szerződésekbe belefoglalt játékidőt, hogy bánat volt nézni.

Lassan az idei koncertszezon végéhez közeledünk, és a nyugatabbról érkező popsztár vendégek bulijait leszámítva idén sem sok emlékezetes zenei élményben lehetett részünk. Leszámítva, mint mondtam, a Félsziget Fesztivált és a Tusványost. Vajon a falu- és városünnepek, illetve egyéb „koncertköteles” rendezvények szervezői milyen piackutatás révén mérték fel, hogy az erdélyi magyar zenekedvelőknek minden évben ugyanazt a régen megunt falatot kell idén is beadni. Javaslom a koncertszervezés nem túl kockázatmentes feladatát bevállaló hozzáértőknek, hogy nézzenek szét a magyarországi zenei elit piacán, amelynek több, minálunk még mindig újnak, frissnek számító, értékes produkciókat kínáló szereplője külföldi elismeréseket gyűjt be, Ausztráliától Kanadáig tesz eleget meghívásoknak, és telt ház előtt koncertezik Soprontól Makóig. Csak egy ötlet. Ingyen.

Gyergyai Csaba