Reggeli

Az udvar sarkában álló kerek asztalnál vagy a Parti vendéglő teraszán, teljesen mindegy. 
Másnap benépesedett az udvar. Ilyen is ritkán adódik, hogy egyszerre mind a hat unoka ott tébláboljon Mama és Tata körül, a nagyobbak valami falnivalót és zsebpénzt kunyerálva, a kisebbek pedig a bicikli, a labda vagy a homokozó-lapát felett perlekedve. Vagy éppenséggel Tamást, az örökké álmos és lusta kandúrt nyúzva. Ilyenkor nincs az a finomság, amely a zöldségesből, a kamrából vagy a hűtőből elő ne kerülne, de az a kívánság sem hangzik el, amit Mama vagy Tata ne igyekezne teljesíteni, aranyszaró unokáik kedvében járva. Már amennyire a körülmények engedik, és csak szolidan. De azért egyik nap csirkepaprikás, másnap disznósült az asztalon, zöldségleves, de nem a dobozból, hanem a kertből, a nyuszisültnek pedig azért örül az aprónép, mert ennek köztudomásúlag nemcsak két combja van, mint a csirkének, hanem négy, így könynyebb az osztás. Na igen, és a friss tojás, de nem az a városi sápadt, hanem az igazi falusi, narancssárga, amelyből a nagyapó póréhagymájának a segítségével olyan rántotta készül, hogy mindenki kéri a pótlást. Permetlétől és mindenféle vegyszertől mentes paradicsommal, paprikával… És nem lennénk otthon, ha nem lenne csavargás, és a hegyoldalban nem szednénk egy-egy tarisznyányi csiperkét. Szóval élvezi a társaság a korlátlan szabadságot, a friss levegőt, három-négy nap múlva a kicsik gömbölyödő orcáján feszes bőr és egészséges szín veszi át a sápatag blokkpenész helyét.
Hanem az ötödik nap reggelén a legkisebbik manónak kérdései támadnak a menüt illetően. Hogy hát mi az a fehér szélű, sárga közepű a tányérjában. Mondjuk, hogy tojás, a kendermagos kotától. De, hogy a tegnap nem ilyen volt. Nem, mert ez más, tükörtojás. Igen, és ha tükör, miért nem látom magam benne?