(Re)akció

Eddig úgy gondoltam, én vagyok az egyedüli ember, akit nem tudnak befolyásolni a reklámok, szándékosan kerülöm az akciókat, soha nem mentem bele semmilyen nyereményjátékba, s ha valami jó ajánlatot kapok, pesszimistán mindig azt keresem, mi rejtőzhet mögötte. Nem szoktam csak úgy tévézni, program szerint válogatom a műsorokat, és előnyben részesítem a közszolgálati televíziókat, amelyek nem szakítják meg a filmeket félórás reklámokkal. Mégis tudom a reklámszlogenek kilencven százalékát, tudom, mikor melyik termék akciós, s ha kibámulok a busz ablakán, biztos elolvasom valamelyik óriásplakátot, amelyik hirdeti, hogy bár fél vagyonodat kiadod a termékért, te jársz a legjobban. A monostori idős néni mindig a Mărăşti téri piacon vásárol, mert ott mindig akciós valamelyik termék, s a nyugdíjas ingyenbuszbérlet sem megy így kárba, a vérnyomás, a cipekedés, derékfájás nem számít, a leves is megfő, mire hazaér.
A tízemeletes tömbházak ideális reklámfelületnek bizonyulnak még akkor is, ha a lakás egyetlen fényforrását, az ablakokat teljesen beborítják. Állítólag nem kis pénzösszegért vállalják a bunkeresdit a lakosok, a szobanövények meg úgysem teremnek annyit havonta. S amúgy is sokkal színesebb így a negyed, milyen unalmas lenne a szürke falakat nézni.
Milyen rossz lenne, ha naponta nem tudnánk hazamenni egy új bomba ajánlat hírével; nem lenne miről beszélni, ha az én megvásárolt termékem nem lenne akciósabb, mint a tiéd; ha blúzaink, bögréink, kulcstartóink egyszerű, semmitmondó tárgyak lennének; ha nem hirdetné a cipőnk oldalán a jel, hogy több száz lejt adtunk ki érte; ha a postaládánk nem lenne tele, ha házunk, ha mi magunk nem lennénk reklámfelület…

Berszán Réka