Rágóváltó

Most viszont nem célunk kideríteni, hová tűntek az aprópénzek, ezért térjünk csak vissza a puszta tény megállapításához, miszerint hiányuk gondot okoz. Ez a tény gazdasági szempontból mindkét felet hátrányosan érintheti. Kereskedő sógornőmtől tudom, hogy az elmaradt öt-tíz banik a nap végére tetemes hiánnyá kerekedhetnek, de fordítva is igaz, a vásárlói pénztárcán is komoly lyukat üt egy hónap leforgása alatt, a nagyvonalúan vissza nem kért aprópénz. Léteznek viszont a jól ismert áthidaló megoldások: vaníliás cukor, befőzőpor, gyufa, egy-két szem cukorka, vagy rágógumi a visszajáró apró helyett. De olyan esettel is találkoztam, amikor petrezselyemzöldben, vagy szilvaszemekben, paradicsomban, esetleg csípős paprikában számolta vissza a banit a zöldséges. Kétségkívül ilyen szempontból határozottan előnyös helyzetben vannak az eladók a vásárlókhoz képest, mert mindig adódik valami apróság, ami épp a visszajáró bani ellenértékét fedi. Ilyesmivel viszont aligha rendelkeznek a vásárlók. Ugyanakkor ennek a kényszermódszernek megvan a maga jó oldala vásárlói szemszögből is. Például, amióta visszatért a banis világ, állandóan tele van a zsebem rágógumival, egy-két szem cukorkával, ami mindig jól jön, ha éppen kedveskedni akarok gyerekismerőseimnek. Ami ezután megmarad, azt könyörtelenül „elvámolja” kamasz lányom, ami szintén jó, mert legalább erre nem kell külön zsebpénzt adni. A vaníliás cukor, sütőpor, gyufa, de még petrezselyemzöld is elkel a ház körül, gond akkor van, amikor ezek az apró hasznos dolgok igencsak felszaporodnak a háztartásban. Vagy ha annyira haszontalanok lesznek már, hogy nincs mit kezdenünk velük. Valószínűleg így járhatott az az idős bácsi is, aki a minap a sarki üzletben, amikor az eladó húsz bani aprót kért, kedvesen felajánlotta: „Húsz banim nincs, de szívesen adok magának egy rágógumit, vagy két szem cukorkát, amit a másik üzletben adtak vissza az előbb.”