Rafinált Valentin(a)

Arra már kevesebben gondolnak, hogy a Valentin magyar megfelelőjéhez, a Bálint névhez más, sokkal mélyebben gyökerező hagyományok is fűződnek. Ráadásul két Bálintunk van, akiknek alakja, csodatevései összemosódnak a köztudatban. Kevesen hallottak a „frászkeresztről” vagy Bálint-keresztről, amit hajdanán a „nyavalyatörősök”, irodalmibb kifejezéssel az epilepsziások viseltek a nyakukban, és nem sokan tudják, hogy Bálint a lelki betegek védőszentje is. Elfelejtettük már, hogy hajdani gazdálkodó dédapáink Bálint napján különösen figyeltek az időjárásra, hiszen ha ezen a napon száraz idő volt, bő termésre számíthattak abban az évben. Mindezt eltörpítette a tengerentúlról importált csillogás, manapság alig hallani a betegeket gyógyító Bálintról, vagy a pásztorok védőszentjéről, mindenki Valentint, a szerelmesek védőszentjét ünnepli. Az importünneplés begyűrűzött az iskolákba is, olyannyira, hogy a szerelemről kevés tapasztalattal rendelkező kisiskolások is szívrepesve várják ezt a napot. Az egyik kislány ezen a napon örömmel dicsekedett szüleinek az apró piros színű szív alakú dobozban lapuló, olcsó fémből készült szívecskemedalionnal, amit egy kisfiútól kapott. Ám, ő ugyanazt a fiút nem ajándékozta meg semmivel. Az érzékeny férfilelkek „ingoványos útvesztőiben” több tapasztalattal rendelkező anyukája arra biztatta lányát, hogy hasonló ajándékkal utólag pótolja a hiányt. A kishölgy zsebében a malacperselyben gyűjtögetett garasaival el is ment vásárolni. Hasonló csecsebecse-medalionnal tért haza, ám ebben az esetben az egymásba fonódó szívecskéket Ámor nyila lőtte át. Az édesanyának ez már túlzó viszonzásnak minősült, ám értetlen tekintetét látva a kislány magyarázattal szolgált: „Nem is Csabikának vettem, hanem magamnak. Hadd pukkadjanak a csajok az osztályban, hogy én kettőt kaptam, és van, aki még egyet sem!”