Radikális rendezés

Mert ugye kõkemény kommunizmus a központi vezetés szintjén, a vezér ajnározása orrvérzésig, felvonulások, látványos ünneplés, miközben fû alatt vígan virágzik a piacgazdaság, hiszen elég megfordítanunk egy elektronikai kütyüt, és mit ír az alján: Made in China. Akárhonnan vizslatnánk, a következtetés csak az, hogy ügyesen csinálják. Az elején említett tetteik viszont jócskán beárnyékolják ezt a látszólagos egyensúlyt. Hónapok óta láthattuk, miként oldotta meg a pekingi vezetés a tibetiek tiltakozásának problémáját. Ideát erre annyit mondhatnánk: na ezek nem gatyáznak. Katonaság kirendelve, várunk egy keveset, és ha nem nyugszanak meg, van elég ólom. Fegyver és emberhiány pedig nem kérdés a legnagyobb lakosságszámmal „megáldott” országban. Európai szemmel vizsgálva a kérdést, a legenyhébb jelzõvel élve is eltúlzottnak mondhatnánk a választott megoldást, de miért ne neveznénk egyenesen radikálisnak. Hatékonynak viszont mindenképp hatékony, pillanatnyilag legalábbis.

A minap is egy olyan hírre bukkantam, ami megint csak megerõsítette azt az érzésemet, hogy nem túlzás azt állítani, a kínai vezetés az egyszerû és radikális megoldások híve. A hír szerint ugyanis az egyik tartományban a lakosság (a parasztok, a pontos megfogalmazás szerint) elégedetlenkedni kezdett egy bányaépítés miatt, mert kevesellték a földjeikért a vállalat által nyújtott kártérítést. A kõfejtõt ennek ellenére elkezdték építeni, mire a helyiek kivonultak tüntetni, és filmezni szerették volna a tiltakozásukat. A karhatalom képviselõi ezt már nem tûrhették, úgyhogy kamerák elvéve, tömeg szétküldve, és mivel többszöri felszólításra sem akartak elvonulni, elõ a fegyverrel, sorozatlövés a tömegbe. Konfliktus lezárva. Egyszerû, nem? Ezzel szemben nálunk mostanság tárgyalunk, egyeztetünk, magyarázunk, az eredmény pedig várat magára. Ennek ellenére mégiscsak jobb a radikalizmust hanyagabbul kezelni. Talán úgy is összejöhet az áhított egyensúly.