Perspektívák

Csakhogy mi történik akkor, ha a társaság tekintetében egy adott etnikumhoz vonzódunk szívesebben, és mondjuk, ennek tagjai között érezzük otthon magunkat. Akkor járjunk olyan helyre, amelyet ezek a „népek” frekventálnak, mondanánk egyszerű logikai társítással. Na igen, a hely meglenne, csakhogy milyen is az. Sajnos számtalanszor tapasztalható jelenség, hogy mintegy megkülönböztető elemként ezek a „magyarnak” titulált lokálok, kocsmák szinte kivétel nélkül egy kaptafára készülnek, nyílnak. Ami viszont igazából érthetetlen az egészben, hogy a másság miért kell feltétlenül azonosuljon az igénytelenséggel. Nem állíthatom büntetlenül, hogy a rejtői matrózkocsma hangulatú helyek nem vonzók, vagy esetleg nincs meg a szükséges eredetiségük. A gond csak abban rejlik, hogy szinte mindenhol ez van, miközben a multinacionálisnak tervezett helyeken, ahol ugyanúgy fellelhetők hasonló berendezési elemek, például a zongora, ódon rádiókészülékek, a tulajdonosok meg tudták valósítani az igény összeegyeztetését a hanyagsággal.

Ráadásként az egész képet visszásabbá teszi az árszabás és a szolgáltatás közötti sokszor ordító ellentét. Mert bizony ez megvan, hiszen bár málladozik a vakolat, a székek és az asztal, akár hajó a viharban, mozgolódnak, némileg önálló életet élve, a mellékhelyiségek pedig háborús bunkerekre emlékeztetnek, a számlákon feltüntetett összegek viszont „megütik” az igazán fényűző egységek díjszabását. És végül ott van a kiszolgálás, amely esetenként fájdalmasan idegesítő jelleget ölthet. Summa summarum: eléggé érthetetlen, miért is lényeges az igénytelenséget szinte kötelezővé tenni, miközben az árak szintje és az attitűd azt sugallja, mintha csupa üvegpalota, kacsalábon forgó kastély lenne, ahová vendégeiket elvárják.