2008. szeptember 22., 00:002008. szeptember 22., 00:00
Olyannyira isteni és felemelő, hogy az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy tulajdonképpen egy gyakorlati, pontos céllal végrehajtandó tevékenységről van szó. A család cseppet több praktikus érzékkel megáldott tagját (értsd: jóanyám) a kétségbeesés kerülgeti, amikor belép a szobába, és a következő látvány tárul a szeme elé: összevissza tologatott bútorok, a padlón szanaszét heverő könyv- és folyóirathalmok, a levegőben por szálldos, és egyáltalán, a helyiség állapota háborús légitámadás benyomását kelti. A káosz – pontosabban néhány könyv – tetején pedig ott trónol a lírai alany, ez esetben e sorok írója. És elmélyülten olvas, mintha legalábbis közkönyvtárban lenne. A család (egyik) gyakorlati érzékkel rendelkező tagja lemondóan legyint: apád is ezt csinálja. A helyzet akkor kezd kritikussá válni, amikor mintegy háromnegyed óra elteltével ugyanaz a kép fogadja a szobába bejövőt. Ráadásul a lírai alany még mindig ugyanazt a könyvet lapozgatja, ha lehetséges, még nagyobb elmélyültséggel. Nem mondtam még, de könyvpakolási módszerem nem egészen felel meg a hatékony munka tankönyvi definíciójának. Mit lehet tenni, ha rég elfeledettnek és elveszettnek hitt könyvek, újságok, füzetes regények és fotóalbumok kerülnek elő a felfordulás közepette, megboldogult ifjúságom olyan dokumentumai, amelyek a rend helyreálltával megint eltűnnek majd a hátsó zugokban, és nem kerülnek elő vagy tíz évig. És így tovább, talán egy hét múlva végre helyükre kerülnek a dolgok, a könyvespolcok ismét megtelnek, miután az utolsó ponyvát is sikerült átböngészni. Most már csak arra a talányra kell adekvát választ találni, miért tornyosulnak még mindig könyvek tucatjai a szoba közepén, amikor az új berendezés jóval nagyobb, mint a régi – elvégre éppen ezért vásárolták.
Irányított légibombákkal támadta a dél-ukrajnai Herszont szerdára virradóra az orosz légierő, és Odesszát újabb dróncsapás érte.