Noblesse oblige

Nem szeretném fölösleges költségekkel terhelni a barátaimat, harmadik unokatestvéreimet és azokat, akikkel egy padban ültem második osztályban a kézimunkaóra elsõ húsz percében. Tegyék le a telefont, becsszó nem nyertem a lottón. Az egzotikus szigetecskére úgy kerültem, hogy kellett valaki, aki elmutogassa a látnivalókat annak a százötven üzletembernek, akik az éves pénzügyi mérlegük ég felé mutató tányérjából kimarkoltak egy nyaralásra (telelésre) valót. Százötven újdonsült ismerõsöm márpedig egy hét kényelem és luxus mellett tette le a voksát. Ötcsillagos nemzetközi szálloda, légkondicionált angol autóbusz és relaxáló keleti masszázs. Ne értsenek félre, magam is színvonalpárti vagyok. S bár sokszor meghaladja lehetõségeimet, a minõség mérvadó kritérium számomra. Irodalomban, cipõben, gépkocsiban. És emberekben.

Kiszáradt a torkom, miután fél délelõtt mutogattam és magyaráztam. Hogyan hatottak egymás kultúrájára a szigetet benépesítõ nációk. Mit jelentett a keresztény Európa számára az 1530-as esztendõ. Milyen technikával szállították a helyszínre az ötezer éves megalitikus szentély menhireit. Igyekszem kitenni magamért, hiába, válogatott társaság, a legjobb bánásmódhoz szokott, sikeres üzletemberek, avatott világutazók. Ezt a tényt pillanatig sem vonakodnak részletekbe menõ indikációkkal és igényekkel kibõvítve értésemre adni. Ugye tudom, hogy õk nem közönséges turisták? Az óévet búcsúztató díszvacsorán hófehér huzat az étterem székein, kristályokkal díszített asztalok. Négy-négy kés, villa, pohár, három különbözõ méretû kanál, homárolló minden terítékhez. S bár ettõl pillanatra elnémul a társaság, hamar oldódik a hangulat. Az emberek isznak, nevetnek, s kívánnak egymásnak a tavalyinál is jobb, üzleti sikerekben gazdag, minõségi új évet. Vidáman csillog százötven halkés a desszert felett.