Minek nevezzelek?

Olcsó húsnak híg a leve, gondolta, és a középső árkategóriájú csomagot választotta, majd elindult a zöldségesrészleg felé.
Sárgaborsót akart vásárolni, hosszasan bámulta a polcokat, ám sehogy sem bírta felfedezni. Nincs más megoldás, meg kell kérdezni az elárusítónőt – vette tudomásul rezignáltan. Már csak az a kérdés, hogy mondják ennek románul. Kilépett az üzletből, telefonált. Nem kellene inkább zöldborsót venni? – kérdezte, bár előre tudta a választ, hogy az véglegesen felborítaná az ebéd tervét, aztán újabb fél napot kellene gondolkodni azon, hogy mit is együnk, maradjon hát a sárgaborsó.
Bátorságot gyűjtött, visszament az üzletbe, és borsót kért. Úgy gondolta, jobb, ha lassan közelít a tárgyhoz. Az elárusítónő leemelte a borsót a polcról, emberünk pedig azonnal észrevette, hogy pontosan mellette van a sárgaborsó is. Inkább a másikat kérem, a sárgát – jelentette be. A nő kedvesen nézett rá, majd leemelte a polcról a hőn áhított terméket. De hisz ez nem is borsó! – tette hozzá. Emberünk nyelvészeti problémának tartotta a kérdést, megkérdezte hát, hogy is nevezik azt. Azt nem tudom, válaszolta a nő, de biztosan nem borsó. Kolléganőjét is odahívta, kisebb tanácskozás kezdődött a sárgaborsó megnevezéséről. Emberünk a tükörfordítás vaslogikájával magyarázta, hogy a terméken szereplő feliraton a borsónak a mázöré, a sárgának pedig a gálbén felel meg. Úgyhogy mindenképpen borsó a borsó. Érvelése azonban csak félig-meddig volt sikeres. Az elárusítónő gyanakodva jegyezte meg, hogy sárgának biztosan sárga, de hogy ez borsó lenne, azt ő márpedig el nem hiszi sem a nyelvnek, sem a szemnek.