Majmok és Mikulások

Főként olyankor van szükségem az ilyen hosszas tükörbenézésekre, amikor különösen nehéz nap elé nézek. Mint például Mikulás napja. Rengeteg emberrel kell találkozni, és – noha kevesen vallják be – titokban majd mindenki ajándékot remél. Tudom, hogy velük majd szembe kell nézni, nem szaladhatok el előlük, de azt is tudom, hogy képtelenség ajándékot vásárolni, ha nincs miből. Azt meg, ugye, mégse mondhatom valakinek, hogy nem tisztította meg a cipőjét. Kedves leszek, aranyos és vicces, mindenkire odafigyelek majd, szemrebbenés nélkül hallgatom majd beszámolóikat, hogy mennyi mindent hozott a Mikulás, nem, eszembe se jut majd, hogy célzásnak vegyem – határozom el.
Jobb szeretek azért ilyenkor férfiakkal találkozni: valahogy kevésbé adnak az ilyen dolgokra, hogy ajándékozás, mint a lányok. Külön örömmel üdvözlöm hát régen látott Miki barátomat. Közvetlen viszonyban vagyunk, azonnal ki is öntöm a lelkemet, hogy: te ez egy olyan nap, amit nagyon nehéz lesz túlélni. Mindenki ajándékot vár, oszt akkor ehelyett csak mosolyogni kell, kemény munka ez, barátom. Megértően bólogat, lám-lám, ilyen egy igazi jó barát, akinek az ember mindent őszintén elmondhat.  Arcán ravaszkás mosoly jelenik meg. Te, arra nem gondolsz, hogy a Mikulás név honnan származik? – kérdi, én pedig érzem, hogy most azonnal megnyílik a föld alattam. Jaj, tényleg, hát ne haragudj, teljesen hülye vagyok. Egy barom – dadogom, alaposan rácáfolva tükör előtti állításaimra. Ej, hagyd, nem fontos – legyint. Mert ilyen egy igazi jó barát. Van neked egy ajándékom – teszi hozzá, és átnyújt egy kis plüssállatkát. Kék majom, kezeiben dobpálcák, ölében egy fazék. Kissé leforrázva búcsúzom. Vajon a majom a tükör helyett van?