Luxus

Egy hajsza az élete, mióta részt vállalt ebben a tudományos projektben, egyszerre kell neki egyetemre és középiskolába járni. Bólogatok, hogy ez azért mégiscsak sok, amit ő igenlésnek ért, és orrom alá tol egy kérdőívet. Anna ugyanis társadalomtudósnak készül, s evégett a középiskolai osztálytermek kilincseinek próbája: szociológiai felmérést készít. Panaszkodik, hogy rosszak a gyerekek, szórakoznak a kérdéseken, és rajta. Főleg a fiúk ilyenek, mondja, nem is érti, miért. És tesz egy kedves, de hiábavaló kísérletet, hogy a magas szárú csizmája és szoknyácskája közti távolságot egy centiméterrel csökkentse. Unszol, töltsek ki én is egy ívet, nap végéig legalább harmincnak készen kell lenni. Anna és a tudományág vonatkozó kérdései teljesen szokványosak, csak a lap vége felé kapom fel a fejemet. Itt a társadalomban elfoglalt pozíciómat kellene életkörülményeim alapján kiikszelnem, ami lehet alacsony, közepes, magas és – luxus. Miért, kérdem, micsoda a luxus? Gyanakodva kapja fel a tekintetét, hát autó, mondja. És ház. Nem ház, villa, medencével. Külföldi utazás. Ez igaz, hagyom helyben, és közben arra gondolok, a fölöslegessé váló tudás is luxus. Annának például fölösleges tudni a paprikalekvár receptjét, ami télen pótolja a vitaminszükségletet. Vagy hogy miként kell tojás nélkül kalácstésztát gyúrni, szép sárga lesz, ha a dagasztólébe sárgarépát főzünk. Esetleg a selyemharisnya élettartamának meghosszabbítását szalmiákszeszes öblítéssel. És nekem sem fontos, hogy kénsavas ammóniákból és melaszból lótápláló eledelt készítsek. Apró trükkök, amik nélkül nagyapám, Anna nagymamája sehogy sem boldogult volna. Tehát autó, mondom, és villa. Meg paprikalekvár. És bejelölöm a megfelelő mezőt.