Lex paranoia

Természetesen szóba került az is, hogy ki mit és hogyan csinál, dolgozik, tanul, és a többi. Érdekessé igazán akkor vált a beszélgetésünk, amikor kiderült, hogy az amúgy ártatlan kávézás az õ esetében esetleg figyelmeztetéseket vonhat maga után, mert én a „barikád” másik oldalán állok. A helyzetet szerencsére mindketten viccesen kezeltük, de ettõl függetlenül marad a tény: már a fiatalságba is belenevelik, hogy ismerkedés, emberi viszonyok kialakításánál is tekintettel legyen a politikai színezetre. És mindezt azzal indokolják, hogy ilyen alkalmakkor bizalmas információk kerülhetnek felszínre, valakik felhasználhatják az esetlegesen elhangzó „mûhelytitkokat”.

Félretéve azt a tényt, hogy bármely munkaterület megkíván bizonyos lojalitást, titoktartást és hasonló, teljesen logikus hozzáállást, bármilyen szempontból is vizsgálnánk a fentieket, ijesztõnek mondható a jelenség. Sõt talán a szomorú lenne a megfelelõ kifejezés arra a jelenségre, hogy lassanként egyszerû emberi megnyilvánulásainkat is paranoid körülményekhez kell alkalmaznunk. Akár azt is mondhatnám, némileg sarkítva a dolgon: többszörösen meg kell gondolnunk azt is, hogy esetleg melyik lábunkat tesszük elõre, mert az is elárulhat. Hogy mit, az senkinek sem egészen világos, de soha nem lehet tudni.

Alaposabban vizsgálódva, el kell fogadni azt a felvetést, amely szerint lassanként nálunk is érvényesül az a mentalitás, amely már az anyaországnak mondott nyugati szomszédunknak lakosságát egy jó ideje klikkekre bontja. Pontosabban: csoportokra. A viszonyokat – az üzleti élettõl a mindennapi érintkezésig – az határozza meg, hogy milyen politikai szimbólum árnyékában tengeti egyik-másik az életét. És ha esetleg a mi szívünkhöz közeli is az illetõ szimbólum, az sem jelent semmilyen garanciát, tehát vigyázzunk! Ha már általánosult jelenségrõl van szó, már csak az a kérdéses, hogy mikor emeljük törvényerõre. És ha ez megtörténne, ajánlanám a lex paranoia címet.