„Lenni vagy nem lenni?!”

És roppant bosszantó volt, amikor délután öt órakor ahelyett, hogy saját számítógépemrõl elküldhettem volna a megírt cikkeimet a szerkesztõségbe, bele kellett bújnom a „surranókba”, s uzsgyi, száguldás a fél kilométerre lakó kolléganõhöz, majd kunyerálás, hogy engedné meg, küldjem el az anyagaimat.

Természetesen, ezzel párhuzamosan, személyesen is jelentettem a helyi kirendeltségen a meghibásodást. Azért személyesen, mert az internethálózat karbantartásával megbízott helyi fõzseni fel sem veszi a szolgálati telefonját, s ha egyszer véletlenül mégis, akkor kifejti: a készülék nem azért van, hogy a kliensek zaklassák munka közben. Ezért egy héten át mindennap útba ejtettem a száguldó internet helyi kirendeltségét, ahol rezignáltan közöltem: ma sem megy. Közben jogi ügyekben jártas szomszédasszonyommal kemény aknamunkát folytattunk valami fõnökféle telefonszáma kiderítése végett. Már nem egyébért, de úgy tûnt, hogy az irodában békésen rágógumizó dekoratív titkárnõ már nagyon megszokta, hogy naponta elõfordul néhány arc, és ki-ki vérmérsékletének megfelelõen zengedezi ugyanazt a szöveget. No, amikor végre kezünkben volt a cég kolozsvári, az erdélyi internetszolgáltatásért felelõs irodájának a száma, elõszedtük a „szebbik” romántudásunkat, és nekiveselkedtünk a tárcsázásnak azzal a kemény elhatározással, hogy most aztán kipakolunk. Ám hamar elment a kedvünk minden vitától. Én már akkor megbántam, hogy Kolozsvárra telefonáltam, amikor a román ajkú diszpécser tizedszeri betûzés után sem tudta két külön szóban leírni a nevemet. Ezután még tisztáznom kellett, hogy Gyergyószentmiklós egy kisváros Hargita megyében, és nem Kolozsvár egyik negyede, még ötször elmondatták a pontos címemet, majd tömören közölték: nem szerepelek a nyilvántartásukban. Ezek után akár egy bírósági idézésre is számíthatok, miszerint lopom az internetet a száguldó cégtõl. Azért, a biztonság kedvéért a pontos címre érkezõ, névre szóló és cégjelzéssel ellátott számlákat, illetve a kifizetési nyugtákat megõrzöm…