Lassíts

Múlt pénteken tizenhét gépjármű szaladt egymásba a Bukarest–Konstanca autópályán, mivel a mezőgazdaságban foglalkoztatottak (parasztot akartam írni) felgyújtották a sztráda mentén a tarlót. A legtöbb sofőr számol a könnyebb-súlyosabb kimenetelű baleset lehetőségével. Csak veleszületett optimizmussal feltételezi, hogy kizárólag egy másik úrvezető kolléga válhat főszereplővé az esti híradóban.
A belső égésű motor egy olyan hőerőgép, amelynél egy megfelelően megválasztott periodikus termodinamikai munkafolyamat során a tüzelőanyag a munkaközegben elég, és a felszabadult hő mechanikai munkává alakul. Ha valaki – hozzám hasonlóan – épp hiányzott fizikaóráról, egyszerűbben: jó százharminc évvel ezelőtt megszületett az a mai napig lényegében változatlan aggregát, ami a legtöbb járművet hajtja. Azóta hódol neki a társadalom. Jobb helyeken csillagcsavarhúzó-szettet kap elsőáldozási ajándékul a gyerek, tizenhárom éves korban jelentkezik a hengerek, lendkerekek, injektorok verejtékes, visszatérő álma, tizennyolc évesen pedig nem létezik fontosabb ügy a jogsi megszerzésénél. Aztán jöhet a száguldás: sokmilliós luxushintón, hollandiai autópiacról behozott járgányokon, a papa húszéves, ugyanannyi lóerős verdáján. A szabadság és mobilitás felemelő érzése. Az egyetlen apró gond, ha a felemelkedés az úttest elhagyásával végződik. A békeharcosból is lehet tömeggyilkos. A biztonság megszállottjából meg áldozat. Elméletileg itt jön a képbe a közlekedési rendőrség. Kamerával, pénzbírsággal, büntetőpontokkal. Ha a baleseti statisztikákat nézzük, módszereik hatásfoka legalábbis megkérdőjelezhető.
Pedig egyszerű a biológiai képlet: az emberi test rosszul viseli a százharminc km/óráról nullára történő tizedmásodperces lassulást. Mint a biztonsági övet népszerűsítő oktatófilmben. Az áldozat, aki nem viselte, borzalmas állapotban van, szétszóródva a négy égtáj irányába. A másik, aki rendesen bekötötte magát, olyan, mintha élne.