Köztérzene

 Kafkai létélménnyel lehet határos, ha az emberfiának öt-hat-hét stb. órát kell egyazon helyszínen – klasszikus eset: buszban – bezárva eltöltenie, egy általa mélységesen rühellt zenei előadó vagy műfaj hallgatása közben. Felül a polgár a hosszú távú buszjáratra, és fél (vagy teljes) napon át kénytelen élveznie a diszkó, a lakodalmas rock vagy a manele gyönyöreit. Üvöltene, tépné a haját, kiugrana az ablakon, de nem teheti, mert el kell érnie a célállomásig –, ráadásul egy halom pénzt is kifizetett az „élvezetért”. Mindezt azért, mert a buszvezető úgy gondolja, hogy a kellemes hangulat muzsikával való megteremtése hozzátartozik a színvonalas szolgáltatáshoz.
Jómagam többé-kevésbé osztom Fellini nagymester véleményét, aki sosem lépett be szívesen olyan étterembe, ahol háttérzene szólt. Ugyanis amíg nem én választom ki, hogy milyen zenét szeretnék hallgatni, ne döntse el más helyettem, miféle preferenciáim lehetnek. Elképzelhető, mennyire bosszant a tény, hogy Kolozsváron újabban már a buszmegállókban sem hagynak nyugton. Vége a buszra, trolira várakozás közbeni elmélázásnak, egy szál cigaretta melletti csendes szemlélődésnek. Zene füleimnek – ez megy a hangszórókból, a várakozó utasok unalmát elűzendő. A publikus hely még publikusabb lesz, a világ összes zenei szemete nyomja el a város természetes – és otthonos – zajait. Hadd fogyasszam akkor is a kortárs médiakultúrát, ha nem akarom. Ezúttal ingyért van. S ez még csak a kezdet: ünnepek közeledtével a szabványos buszjáratokon is felcsendülnek a kolindák és karácsonyi popslágerek.
A Nagy Testvér most sem alszik: szórakoztat téged.