Korrupció

Persze nem mindegy, mekkora összegrõl van szó. Azért, ha már korrupt az ember, nem mellékes, hogy mennyiért adja a becsületét. Mennyire lehet komolyan venni egy olyan tárcavezetõt, aki a jelenlegi helyzetben, amikor valóban dübörög a gazdaság, rongyos tizenötezer euróért hajlandó elintézni az elintéznivalókat? Az, hogy állítólag nem csupán ennyirõl van szó, most csak súlyosbítja a helyzetet. De komolyan: hogyan fogadhat el egy miniszter a kenõpénz mellé hurkát meg pálinkát? (Bár tény, hogy ezzel átértékelte a kenõmájas fogalmát, már amennyiben májas hurka is volt a csomagban).

Ezek nyomán nem is lehetett nehéz dolga annak a bukaresti vendéglõnek, amely azonnal fölvette az étlapjára a miniszterrõl elnevezett menüt, amelyben a kézenfekvõ hurka és pálinka mellett tészta és saláta formájában a pénzes boríték is manifesztálódik gasztronómiai objektumként.

Bizony, ha önnön korrupt valóját komolyan vevõ, nagystílû politikusról lenne szó, nem úsznák meg a vendéglõk egy ilyen ócska kis 15 lejes fogással. Ha már megvesztegetik az embert, és nyilvánosságra kerül, akkor azért mégiscsak más érzést nyújt, amikor a jogosan kirótt fegyházbüntetés letöltése közben azt ecseteli a tágra nyílt szemû zárkatársaknak, hogy az õ ügye a legnevesebb étteremben ötfogásos vacsorát ihletett, a legdrágább, külföldi alapanyagokból, és ebbe még bele se számolta a nyolc kiló marcipánból készült, háromemeletes villát ábrázoló deszszertet, természetesen a környezõ kerttel és szökõkutakkal együtt, amelyekbõl Perrier ásványvíz és százszázalékos, rostos õszilé buzog.

Egy ilyen élmény minden bizonnyal enyhíti a rabság keserû kenyerét is, hiszen sajátos aurát kölcsönöz a lebukott politikusnak, mintegy a többiek fölé emeli õt. Fõleg, ha olyan sorstársak veszik körül, akik annyira lúzerek voltak, hogy tarifájuk nem terjedt túl egy tál disznósajton és néhány liter háziboron.